Untitled Document

Cser Ferenc és Darai Lajos:
Magyar folytonosság a Kárpát-medencében

KÖNYVISMERTETŐ

(A könyv teljes címe: Cser Ferenc—Darai Lajos: MAGYAR FOLYTONOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN avagy KŐKORI EREDETÜNK ÉS A SEJTI TULAJDONSÁG-ÖRÖKÍTŐ KUTATÁS. FRÍG Kiadó, 2005.)

A régészet, a nyelvészet, az embertan és az örökléstan legújabb, egybehangzó bizonyosságai szerint a mai magyar nép és nyelv saját, önálló alkotásként itt jött létre a Kárpát-medencében, a hidegégövi és melegövi modern ember keveredéséből (cromagnon B embertípus). Régészeti és műveltségi nyomaink tehát a félmillió évvel ezelőtt megjelent modern emberig mennek vissza. (A Kárpát-medence összefüggő főemlősi leletekkel is rendelkezik.) A félmillió éve változatlan ember (eleink) műveltségének „kései”, rendszeres megújulása (alkalmazkodása) jól azonosítható az acheuli-moustieri-aurignaci-gravetti műveltségek sorával. Vagyis szinte minden embertani és műveltségi folyamatot meg tudunk magyarázni a kemény északi éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodott ember, valamint a kedvezőbb déli éghajlati és földrajzi hatásokhoz viszonyult ember keveredésével, valamint a hegylábi acheuli és moustieri, a dombsági aurignaci és síkvidéki gravetti, szerszámokkal bíró műveltségekkel.
Őskőkori eredetű tulajdonság-örökítőink mai, legjellemzőbb része – amely még a környező testvérnépeinket is erősen jellemzi – közvetlenül a bükki műveltségből és a Körös-Tisza-i műveltség emberétől származik, a Vinča műveltség embere csak besegített. Az őskőkor óta a magyar nyelv és írás – sok-sok későbbi és mai nyelv és írás alapja – szintén jelen volt mindvégig a Kárpát-medencében.
A Kárpát-medencei mai Magyarország lakóinak alapvető jellegét, műveltségét, nyelvét tehát az ősi Kárpát-medenceiek, közelebbről: a folytonos, ám rendre meg-megújuló, átalakuló és messzire elterjedő bükki műveltség emberei adják. Továbbá még a Kárpáton túli kukutyini (cucuteny) műveltség.
A messzire való kiterjedés mellett az ittmaradt őslakosságra kisszámú hódítók telepedtek rendre, kisebb-nagyobb időközönként (lásd a 2. és a 3. részben). Később visszatérők is megjelentek a Kárpát-medencében, mint például a jazig népi betelepülők, a szarmata hatalommal együtt. Azután bejött a hunok vezértörzse és katonanépe, valamint az avarok vezértörzse, katonanépe is, és végül a magyarok (megyerek), azaz Árpád vezértörzse és katonanépe („megyeri urak”), s velük együtt beköltözött az addig a Kárpátokon kívül élt, a bentiekkel azonos nyelvű és műveltségű földműves-állattenyésztő nép. Az ő betelepülésük folytatása a besenyők, esetleg a kunok beköltöztetése is.
A régészeti anyagok jól bizonyítják az eddig leírtakat: a kezdetektől mindvégig elég erősnek bizonyult az őshonos műveltség ahhoz, hogy a betelepülőket rendre magába olvassza.
Az őslakosok elnevezéséről nem tudunk, bizonyára őshonosságuk miatt, de hozzájuk köthető két régi népnév, a palóc és a székely, míg az őslakosság összesítő megnevezése lehet esetleg a jobbágy, mint népnév.
Így megállapíthatjuk, hogy a több ágból összeforrott őstörténetünkben rendre két kultúra élt egymás mellett: 1. az ősi, folyamatos, egyenrangú szemléletre épülő népi műveltség, 2. a rendre változó katonai vagy uralkodói rendszerek műveltsége. Mindkét összetevő részt fel kell tárni és számon kell tartani. Tehát az összes korábbi kutatás fontos marad, s az írott és szóbeli hagyományokkal együtt felhasználandók őstörténetünk részletes feltárásában. Ám a fentiekből következik, hogy például honfoglalásról semmiképpen sem beszélhetünk, csak arról, hogy a Kárpát-medencei hun és avar államot követően a magyarok (megyerek) e terület népeit egyesítve csupán csak megszervezték (újjászervezték) a hont. Ráadásul a Kárpátokon belülre betelepülő államszervező katonai hatalom embereit és műveltségét nem is tudjuk sokáig megkülönböztetni a bennlakó megszervezett néptől és annak műveltségétől, olyan hamar beolvadtak a medence lakosságába. Tehát illenék már tudatosítani, hogy a mi – csupán a legutóbb felbukkant vezető rétegéről magyarnak nevezett – népünk Kárpát-medencei ősnép, nyelve pedig itteni ősnyelv, s hogy e műveltség az egyik legrégibb folyamatos műveltség az emberiség történetében (nem egyetlen: lásd pl. az ausztrál bennszülötteket).

A történelmi ősidőkben sokáig, még a leghidegebb jégkorban is, menedéket találtak elődeink itt, a Kárpát-medencében. Mellérendelő és tudományos szemléletük nyomai szerint sokáig élenjárók voltak az eszközkészítésben, majd később a fémművességben, s végig megőrizték közösségi szervezeteiket, tulajdonlási elveiket is. Először csupán az éghajlat változása miatt volt elvándorlás, mint pl. tizennégyezer éve, amikor a rénszarvassal északra távozottak vitték magukkal a lombos erdő fáinak nevét, s azokat ott máig használják. Később túlnépesedés miatt volt elvándorlás. Ezáltal sikeres őseink csoportjai átvitték műveltségünket, nyelvünket a Kárpátok túloldalára kelet felé, de még tovább is, és feltehető hatásuk egészen a Fekete-tengerig, a Kaukázusig elért.
A történelmi sorsfordulót a Fekete-tavi vízözön katasztrófa hozta, aminek során a korábbi édesvizű tó igen gyorsan sós vízzel töltődött fel, s lett belőle a mai Fekete-tenger. Az előtte öntözéses földműveléssel megművelt parti sávot, partvidéket elöntötte a világtenger áradása. Az onnét elmenekülők magas szintű, munkamegosztási szervezetének, ismereteinek és kultuszaiknak az e műveltségen kívüliek által könnyebben megérthető részleteit kisajátították a nélkülözésben elvadult, északi harcias pásztornépek parancsnokai: így jött létre az alárendelő műveltség, a későbbi „kurgán” műveltség, valójában tehát félműveltség. E sztyeppei kurgán kultúra hordozza az indoeurópai szellemi kultúrát, annak vallási és társadalmi felfogását. (Helytelen tehát idealizálni a sztyeppei műveltségeket, mert azok egyáltalán nem voltak egységesek. Embertípusban sem és nyelvben sem.) Kegyetlen támadásaik magukkal hozták az alárendelő szemlélet szülte borzalmakat, a harciasságot, a háborút, mellyel az alárendelő szemléletűek az ősi, mellérendelő szemléletű korszaknak akartak véget vetni.
A Fekete-tavi műveltség a katasztrófa elől három irányban menekült.

1.) A Kárpát-medencébe érkezők behozzák a Körös-Tisza-i műveltség földművelése mellé a maguk földművelését, amelyet Vinča műveltségként felvisznek a dombokra, s közben ezek az új bevándorlók is beolvadnak a helyiekbe. Majd ez a sikeres földműves műveltség ismét csak átmegy a Kárpátokon s válik ott újabb Nagy-Magyarországnyi területen a kukutyini (cucuteny) műveltséggé.
2.) A Kaukázustól délre most már falakkal erődített településekkel terjedt az elmenekült Fekete-tavi műveltség, mégpedig főként a folyamok mentén, s e menekültek egyik ága hozta létre végül a mezopotámiai templomgazdaságként irányított hidraulikus társadalmat.
3.) A katasztrófa helyszínétől északra, északkeletre, a Volga felé menekültekből és az ottani, a szárazság miatt elvadult, és emberölő fegyvert használó pásztorokból alakult ki a harcias lovas nagyállattartó műveltség, amely támadó alakulattá váltan a harcias, alárendelő szemléletű, uralmi világ megteremtője lett, ami aztán önmaga magasrendűségi tudatában meghódította egész Eurázsiát.

Európában előbb a Balkán folyóvölgyeit égették fel az alárendelő szemléletűek hadai. A Kárpát-medence műveltségét is rendre próbára tette többszöri támadásuk. A második támadás elől északkeletre, északra, nyugatra és délre menekült ki a innen a népesség, illetve helyben elbújt. A támadók leigázzák, kiszipolyozzák, azaz indoeuropaizálják a megmaradottakat.
Az északkelet felé menekültekből lesz aztán a szvidéri műveltség. E rokon nép ennek a hatezer éve indult második elvándorlási hullámnak az eredménye.
Akiket a kurgán elér, azokra rátelepül, meggyéríti (kiirtja) a lakosságot, hogy számbeli fölénybe kerüljön, mert csak így szipolyozhatja ki őket teljesen. Mikor pedig elfogy minden, továbbállnak a hódítók, rátelepedvén rendre újabb és újabb nyugati területekre és a rajtuk élőkre, s mindenhol igyekeznek indoeuropaizálni a megmaradottakat. Érdekesség, hogy az üldözött (mellérendelő szemléletű) nép így majdnem egész Európában elterjed. Ők a Kárpát-medencéből menekült vonaldíszes vagy szalagdíszes kerámiájú műveltség népe. Természetes, hogy a legtávolabbra, az Ír-szigetre menekülők őrizték meg legjobban önmagukat és jellegzetességeit. Ugyanis itt már nem érte utol őket a kurgán, illetve az indoeuropaizálás.
A Kárpát-medencében a harmadik kurgán inváziót feloldja, azaz magába olvasztja a helyben megerősödött és részben visszatért lakosság.
A délre, a Kükládokra menekültek egy részét viszont már meghódított, hierarchizált állapotukban látjuk Egyiptomba költözni, ahol a múmiákban kicsit nagyobb is az itteni mutációval létrejött AB vércsoport aránya, mint a mai Kárpát-medencei lakosságban, mert ehhez azóta már sokféle ember csatlakozott.
Jól mutatja a kurgán eltorzító hatását a szlávság és a germánság. A környező szlávok máig ugyanazzal az Eu19-es Y kromoszómabeli M17 génjelző mutációs haplotípussal rendelkeznek nagy arányban, mint mi magyarok. A germánoknál pedig az ezzel azonos női mitokondriális DNS génjelző allélt harminc százalékban találták meg a kérdéses időből származó leletekben.
A kikényszerített hierarchikus társadalmi szerveződés tehát újdonság a történelemben, s lényegéből fakadóan nem tűrheti az eredeti, ősi mellérendelő, azaz együttműködésre alapozott, boldog emberi megoldásokat. Ezért hatalmi érdekből s gőgtől vezérelten lépésről-lépésre egyre alacsonyabb rendűnek-rangúnak kiáltották ki népünket, mert ez minden hódítás, elnyomás ellenére is megmaradt az eredeti, végtelenül ősi, emberséges mellérendelő egyenrangúságnál.
A mellérendelő nyelvből álárendelővé válás mutathatná be legjobban az emberi történelem alakulását, nem a gyilkosok és vezéreik rémtetteinek nyilvántartása, ami embertelenség és kultúrbotrány.

4. Magyar emberi hivatás

A Fekete-tó környéki vészterhes események következtében az emberség eltorzult, majd ennek hatása szétterült egész Eurázsiára. A mi magyar emberi létünk fenntartása viszont szent kötelességünk marad mindörökké. Ennek érdekében még a hódító, hierarchizáló hatalmat is megszelídítettük, például divatba hoztuk Európában a szent királyokat. Népünk minden hódítás, elnyomás ellenére megmaradt az eredeti emberi, mellérendelő egyenrangúságnál, nem kér az önkényesen felállított kasztrendszerből, a társadalmi alárendelés hamis eredményeiből. Történelmünk ebben az értelemben hősies és sikeres kitartás mindvégig, nincsenek benne kudarcok - csak a tőlünk idegen szemléletmód szerint. Útban vagyunk, mert már csak miattunk sem lehet általános emberi jellemvonások eredményének beállítani a mai torz társadalmi, gazdasági, politikai viszonyokat. Ami reményt ad: a hatalmi jellem az embereknek csak kis részét torzítja a valóságban, a többség az együttműködő testvériséget és a közös, emberies élményeket kedveli, Európában és a világban egyaránt. Bolygónyi méretű ügyeink megoldására ezért az alárendelés-mellérendelés kiegyenlítődését kell segítenünk, magyar emberi hivatásunk ezzel teljesülhet ki és teljesedhet be.