Az emlő gyöke: em, ebből az emse, Emese szó. Kiejtési változatai: eme, ünő, ana, anya. M, n előhanggal (avagy a szókezdő magánhangzó kiesésével): mama, mámi, néne, nyanya.
Em ez esetben csecset, női mellet jelent. Szoptatja régiesen: emleti. Szopik: emik, szoptál: emtél, szoptatja: emli. Gyönyörű szavak. De az emészt szó is ezt a gyököt tartalmazza, bár már áttételes a jelentése.

Az em általában véve emeltet, mintegy kiemelkedőt jelent.
Ez ok miatt jelent csecset, női mellet, de az em gyök több más szó gyöke is.

Em l hanggal toldva: eml. (Eml nem ige, bár az l hang ma már főképp ezt jelzi nekünk. Eml olyan jellegű, l végű, régies szó, mint: átl/ó, ütl/eg.)

Az általános jelentésből tehát már érthető az emlő szóban rejlő jelentés is: kiemelkedő.
Mindezek után az általános jelentésből már érthető az emel, emelet (valójában eml, emlet) szó is.

E gyököt tartalmazza az emlék szavunk. Az eml gyök jelentésárnyalata itt: mintegy a feledésből
előemelkedő dolog (Czuczor-Fogarasi.)
Az eml e-hanggal toldva: emle, és ez hangátvetéssel: elme.*
Az elme tehát egész egyszerűen: emel, emelő = mintegy felhozó, felszínre hozó.

Eml kiejtést könnyítő magánhangzóval, már igeként: emel. Mindebből már érthetővé válik az emleget, említ, emlékezik szavakban lévő szóalkotói gondolat.

[*] A hangátvetés gyakori, pl. szökcse (merthogy szök/dös) hangátvetéssel: szöcske, bor (mint borít) hangátvetéssel: abr, ebből: abr/osz, abr/oncs, abr/ak (mármint a ló szájára kötött zsák: borító).