KÖR ÉS KERESZT

Márpedig ha

CURrit (ejtsd: KURrit) = KEResztül,
CREPo (ejtsd: KREPo) = KEREPlõ (magyarul képzett szó tehát a crepo),
CRux (ejtsd: KRuksz) = KEReszt,
CRucifigo (KRuszifigó) = KEReszten függõ (!),

akkor aligha kételkedhetünk abban, hogy a KRisztus és a KEResztény, angol CHRistian stb. szó a KÖR szóval, avagy annak KER változatával kezdõdik, s a KR változat a K és az R mássalhangzók közötti magánhangzó elhagyásával, „elharapásával“ keletkezett. Ha ezen valaki meglepõdik, kérem nézze meg a következõ szavakat is:

CRISTus (ejtsd: KRISZTus) = Jézus
CRISTa (ejtsd: KRISZTa) = sisakforgó
CRISTatus (ejtsd: KRISZTatus) = sisakforgós
CRISpus (ejtsd: KRISZpus = göndör
CRISpo (ejtsd: KRISZpo) = forgat

Míg az elõbb a CR (ejtsd: KR) keresztet jelentett, itt ugyanaz kört. Ezt méginkább alátámasztja az, hogy e szó a „göndör“-t is kifejezi. Látható tehát, hogy a kör és a kereszt valami módon azonos fogalmak.
De miként?

A kör és a kereszt összefüggése, mi több, fogalmi azonossága legegyszerûbben a következõ módon bizonyítható.

Nézzük meg az alábbi képet, a kelta keresztet. Látjuk majd, hogy ez a kereszt nem más, mint négy részre OSZTott KER (kör), azaz – a régi magyar nyelv szerint fordított sorrendben – KÖROSZT, KERESZT, KÖRÖSZT, másoknál KRISZT, KRISZTus stb.

Látjuk fenn, a kelta kereszt magába foglalja mindazt, amit az elõzõ oldalon felsorakoztatott szavak jelentenek. Itt együtt van a kör és a kereszt. A lényeg tehát e kereszttel osztott jelben keresendõ:

Annál is inkább, mert be kell látnunk az eddigiekbõl is, hogy a kör és a kereszt szorosan összetartozó fogalmak, másként nem is érthetnénk meg sok fogalmi kapcsolatot.
Például a német KIRCHE szó, mint körtemplom (s a templom kereszténység elõtti szó), aligha kapcsolódhat másként a CRISTian, KRISTus, CRUX (keresztfa), CORtex (fakéreg, a fát körülvevõ réteg), CORusco (sebesen köröz vmivel), CORona (koszorú, KÖRbe állított ostromhad), KÖRösztény stb. szavakhoz, csakis a KÖRön és a KÖRösztön KÖRösztül. S tessék csak mégegyszer elolvasni az elõzõ mondat utolsó három, dõlt betûvel szedett szavát: külön-külön is és aztán együtt is.
A KERESZT szó aligha lehet más, mint OSZTott KÖR, KÖROSZT, KÖRÖSZT, KERESZT. A KERESZTénység hátterében tehát a ma magyarnak nevezett nyelv áll.
Annak oka, hogy ez nem nyilvánvaló, pedig benne van a szavakban, az, hogy összekeveredett sok fogalom, s emiatt úgy tûnik, hogy a kereszt és ker, kör semmilyen kapcsolatban sem áll egymással. Pedig nagyon is, csak éppen elfelejtettük, hogy nem egyféle, hanem kétféle kereszt van.
S a „mai“ KERESZT, mint jelkép, nem feltétlenül kapcsolódik ahhoz az egymásra merõleges két vonalhoz, a másik kereszthez, a +-hoz, mely a kört négy részre osztja.
Az utóbbi párezer évben már összekeveredett az emberek fejében e két jel, melyek valóban emlékeztetnek egymásra, ám jelentésük lényegesen eltérõ. Igaz ugyabban a fogalomkörben kiegészítik egymást, egymás jelentését erõsítik.
Íme a két õsi forma, melyek fogalomjelek és betûk is egyben:

A + jel a szkíta ABC-ben a d hang, s egy ideig nagy valószínûséggel DU fogalmát jelölte. (Ededubeliánusok: Eneh, Du és Baál, így nevezte Anonymus a „pogány“ magyarok egy csoportját. DU a fiúisten neve volt Kis-Ázsiában, persze jóval Krisztus születése elõtt. Eneh és Baál neveket ismerjük még mindig.)
A + alakú keresztet ma is „szerkereszt“-nek nevezik a hagyományokat õrzõ magyarok. Ez a kereszt a szaporodást, többszörözést, szerzést-szorzást jelentette, 17.000 év óta már biztosan. Lehet függõegesen is, de „X“ alakban is írni. (Nem véletlen tehát, hogy ez a jel a megfelelõ számtani mûveletek jele.) Látjuk tehát, igen õsi szokás például az új kenyér felületét kereszt alakúan bevágni, vagy fölötte a késsel a levegõbe rajzolni a keresztet. Ezzel ugyanis sokszorozása iránti vágyunkat fejezzük ki. De lehet oltalom kívánása is.
A „rendes“ kereszt: . Ez a jel, mint betû, a szkíta-hun-magyar ABC-ben az i (ma é) hang és az Il (ma él) fogalmát jelölte. (Egyiptomban felsõ szár nélküli volt, ám ugyane jelentéssel.)
A „valódi“ kereszt, az tehát az élet, a +, vagy X pedig a világ kereke, s a bõség, szaporaság jele. Így értjük meg, miért ez utóbbi jellel jelölték a Vénuszt, de még Istárt is Mezopotámiában. (Az Istár az eszterág, ostor stb. szavainkban maradt meg.) A kereszténységben e két jel összekeveredett, persze nem csak úgy, magától, és jelentéseik összeadódtak. De az ilyesmi természetes jelensége a lényeget csak hézagosan megértõ utódkultúráknak.
Most már csak az a kérdés, hogy a + milyen szerepet hordoz a körben, s miként került oda.

A körben lévõ + jelentését pompásan megvilágítja a küllõ szavunk. Ez ugyanis r<l hangváltozással lett küllõ, eredeti hangzása: körlõ. E formában nem, hogy rosszabbul értjük e szavunkat, hanem sokkal inkább.
A kör maga a Nap. A teremtõ a Nap, benne lakozik az Isten. A + az õ fiát jelenti. Együtt a kör és a + : Isten és fia: . Ez a jel pedig a világ kereke. Mert hát a ker is kör. Isten is az. Köristen.
Ez megmaradt valójában mindmáig a magyaroknál, igaz már Krisztusra vetítve: „Krisztus a Napúrfi“. Keresztény tehát az, aki a Napban tiszteli Istenét. Mert a Nap a Teremtõ. Ezt mondja a „keresztény“ szó.

Ó, elvett és szétdúlt Paradicsom.

A fenti forgó 10.000 évvel ezelõtt már biztosan forgott. Végein a toll, a pihe, a lélek szimbóluma. Népe mindegyik születõ gyermekének lekét pihe képében hozza a lélekmadár, az ég madara, a Turul madár.