VISSZA A
A FRÍG  KIADÓ KÖNYVESBOLTJA






 

 

 



VARGA CSABA (1945)

Az általános iskolát Mezőcsokonyán, a középiskola első évét Mohácson, a többit Kaposvárott végezte. 1968-72 között elvégezte Pécsett a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát. 1970-ben készítette el első amatőrfilmjét. 1972-ben Pécsett animációs műhelyt hozott létre, majd megalakította az "Yxilon" Filmstúdiót. E stúdióból 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a Pécsi műtermet, amelynek egy ideig igazgatója volt. Első, hivatalosan jegyzett filmje, az Időben elmosódva, 1977-ben készült. 1985-ban költözött Budapestre. 1988-ig a Pannónia Filmstúdió munkatársa. 1989-ben Erkel Andrással megalapította a Varga Stúdiót. 1997-től a Minores Animációért Alapítvány elnöke. 1992-től számos világsikerűvé vált film producere is volt. 1999-ben létrehozta a Fríg Könyvkiadót. Festészettel, költészettel, szobrászattal és zeneszerzéssel is foglalkozik, valamint hosszabb ideig pedagógiai tevékenységet is folytatott. Rendszeresen kap meghívást nemzetközi filmfesztiválok zsűrijébe. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma több művét őrzi. Jelenleg főként a kőkor műveltségét, nyelvét, írásbeliségét kutatja és vezeti a Fríg Könyvkiadót. Nős, négy gyermeke van: Zsolt, Zsófi, Olivér és Barnabás.

Főbb filmjei: Időben elmosódva (1980), Ebéd (1980), Auguszta etet (1984), A szél (1985), Szekrénymesék (1987), Don Quijote (1999).

Főbb könyvei:
Film és story board (1998), JEL JEL JEL (2001), Az ősi írás könyve (2002), A kőkor élő nyelve (2003), A magyar szókincs titka (2005), Ógörög: régies csángó (2006), Az angol szókincs magyar szemmel (2007), A nyelvek anyját tudtam én (2008), Az elme eredete (2009), Szavaink a múltból (2010).

KITÜNTETÉSEK:

    Balázs Béla-díj (1985)
    Életmű-díj (Chicago, 1988)
    1998-ban, Krakkóban "A filmtörténet legjobb 10 animációs filmje" közé sorolták a "Szél" című filmjét.
    1998-ban Hollywoodban a világ 40, 2000-ben a világ 15 legbefolyásosabb animációs filmrendezője közé választották.
    Tiszteletbeli Aranykopjás táltos (2002)
    Mezőcsokonya (a szülőfalu) díszpolgára (2002)
    Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2003)
    Pilisszentiván díszpolgára (2006, október 23.)

FŐBB FESZTIVÁLDÍJAK:

Ebéd / The Luncheon (gyurma animáció, 1980)

Borsod-Abauj-Zemplén megye díja, Miskolc, 1981
II. díj, Várna, 1981
Nagydíj, Lille, 1982

Mondok neked valamit / I Say Something to You (rajzfilm, 1980)

Nagydíj, Pozsonyi Nemzetközi Tv-film Fesztivál, 1980

Időben elmosódva / Fading in Time (rajzfilm, 1980)

Ezüst Hugo díj, Chicago, 1980

Auguszta szépítkezik / Augusta makes up her Face (gyurma animáció, 1983)

I díj, Zágráb, 1984
Nagydíj, Tampere, 1985
I. díj, Hirosima, 1985
A legszellemesebb film díja, Stuttgart, 1986
I. díj, Chicago, 1986
Közönség díja, Chicago, 1986
Zsűri különdíja, Ann Arbor 27th Film Festival, 1986

Sztárparádé / Star show (gyurma és tárgyanimáció, 1984)

A legjobb animáció díja, Kecskemét, 1985

Szekrénymesék / Cupboard tales (Báb és tárgyanimáció, 1987) TV-sorozat, 1-13 epizód

I. díj, Ottawa, 1988
I. díj, Kecskemét, 1988
Legjobb rendezés díja, Kőszeg, 1989

Auguszta etet / Augusta feeds her baby (gyurma animáció, 1984)

Ezüst medve díj, Nyugat-Berlin, 1986
I. díj, Hamilton, 1986
I. díj, Hirosima, 1987
I. díj, Chicago, 1987
Illusztrációs Biennálé és Fesztivál díja, Prága. 1992

Gyurmatek / Plasticine-Math (gyurma animáció, 1985) (Tv-sorozat, 1-7 epizód)

Különdíj a legjobb TV -filmért, Kecskemét, 1988
Különdíj a legjobb forgatókönyvért, Kecskemét, 1988
Különdíj a legjobb zenéért (Melis László zeneszerzőnek), Kecskemét, 1988

A szél / The wind (grafika animáció, 1985)

I. díj, Espinho, 1986
Kodak Díj, Vevey, 1986
I. díj, Hirosima, 1987
I. díj, Várna, 1987
I. díj, Kecskemét, 1988
Különdíj a legjobb grafikáért (Banga Ferenc grafikusnak), Kecskemét, 1988 Különdíj a legjobb zenéért (Melis Lászlónak), Kecskemét, 1988
Stuttgart város díja, Stuttgart, 1988
"A filmtörténet legjobb 10 animációs filmjének egyike", Krakkó, 1998

Augusta, II. sorozat (gyurma animáció, 1991-93)

         A legjobb tv-sorozat díja, Trevizo, 1995.

Bestiák / Beasts (rajzfilm, 1993)

Filmkritikusok díja, Kecskemét, 1993
"A világ 40 legfontosabb filmje 1993-ban" válogatásban, Schorndorf, 1993
"A világ legjobb 20 videoklippje 1993-ban" válogatásban, Cannes (MIDEM), 1994

Help! (rajzfilm, 1994) Tv-sorozat, 1- 39 epizód

Mr. Linea Díj, Amalfi, 1996

Don Quijote / Don Quixote (gyurma és báb animáció, 1999)

Nagydíj, Kecskemét,  Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál, 2002

Bogár / Insect (rajzfilm és különleges effekt, 2001)

I. díj, Kecskemét, 2002





 
 






















KÖNYVRENDELÉS:
kbaranyi@freemail.hu

Kedves Vásárló!

  A fenti e-mail címen rendelheti meg a kiválasztott könyveket.
  Kérjük, írja meg a megrendelni kívánt könyvek címét és darabszámát!
  A megrendeléshez kérjük adja meg a postacímét, ahova a kiválaszott könyv/et/eket küldhetjük. Amennyiben a számlát a postacímtől eltérő névre, címre kéri, kérjük, ezt is adja meg pontosan.
  A kiadói ár jelenti a 20%-os
kedvezményes könyvárat.
  A rendelés végösszege szerint a postaköltség:

  10 ezer Ft-ig 990 Ft
  10-20 ezer Ft között 700 Ft
  20 ezer Ft felett a Kiadó állja         a teljes postaköltséget.


  A megrendelést visszaigazoljuk, ill. a postai feladáskor értesítést küldünk.
  A szállítás ideje a feladástól számított 2-3 munkanap. Fizetés postai utánvétellel történik.
  A csomagot a postai kézbesítéskor az összeg kifizetésével tudja átvenni.
  Megrendelését köszönjük!