A Brassói Lapok felkérésére készült ez a cikk, a "JEL JEL JEL, avagy az ABC 30.000 éves története" címû könyvem megjelenésének alkalmából.

 

A kérdezõ: Bíró Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár, a válaszoló: Varga Csaba.

1.Ön ismert filmes szakember, eddig fõként az animáció és a társmûvészetek témakörébe vágó dolgozatokat jelentetett meg, hogyan került kapcsolatba az írástörténettel?

Egy alkalommal írnom illett pár sort többek között az irodalomról is. Úgy döntöttem azonban, hogy ehelyett elmesélem pár oldalon a latin ABC történetét. Nekiláttam, s két nap múlva már nem is létezett más számomra. Rájöttem ugyanis, hogy az írásjelek sorsa szükségszerûen más volt, mint ahogyan azt tanuljuk. Elfogott a vadászösztön. Felvásároltam a világ szinte valamennyi szakkönyvét, elmerültem az internetben is, gyûjtöttem az anyagot. Ekkor még fogalmam sem volt arról, mi lesz a munkám végeredménye. Nem volt munkatervem, nem volt bizonyítandó célom, csak azt tudtam, hogy képes leszek átlátni ezt a rengeteget. Ám minden úgy ment napról-napra, lépésrõl lépésre, mintha kézenfogva vezetne valaki a világosság felé, s ez furcsa érzés volt mindvégig. Például elképesztõ szerencsém volt anyaggyûjtés közben. Mindig rátaláltam arra, amire szükségem volt. Igaz, meg is kellett látni, mi van a leleteken. És ez nem is olyan könnyû, mint gondolnánk. Viszonylag sok írástöredéket ismerünk már, de számos esetben én vettem észre, hogy az õsi tárgyi, vagy festészeti leletek némelyikén írás is van. Ezeket már számtalan ember látta, de egyikük sem vette észre, mivel áll szemben. Nézni és meglátni ugyanis nem ugyanaz. Mondok példát erre. Lascaux barlangjának falait 17.000 évvel ezelõtt festették tele állatokkal. Naponta sokan megfordulnak a barlangban, turisták, tudósok egyaránt, immár 120 éve, de még senki sem vette észre, hogy nem csak festmények, hanem egy sereg szám is van a falakon. Persze nem a mi mai "arab" számjegyeinkkel. Ezek pontok és vonalak. Elõször csak gyanakodtam szám voltukra (a matematika felkent tanára is vagyok), de egy reggelen, ki tudja miért, egyik pillanatról a másikra már olvastam is a 17.000 éves számokat. Megrázó pillanat volt. Vagy például a 30.000 évvel ezelõtt telefestett pont d'arci barlangban van egy kõlap, tele tenyérnyi piros pöttyökkel. Ezt is tömegek látták már. Nem tehetek róla, hogy megláttam: ez bizony pontokból "kirakott" bölény. Igazi pointilista festmény, 30.000 esztendõvel az impresszionisták elõtt készült!

Munkámat nagymértékben megkönnyítõ felfedezéseimet talán animátori szememnek köszönhetem. Az animáció ugyanis feltételezi, hogy az alkotó a grafikák legrejtetteb zugait, legkisebb részleteit is tudatosan nézze és értelmezze. Ez tehát évtizedek alatt kifejlesztett szakmai képességem. Úgy vélem, hogy az animált rajzok bensõséges világának ismerete nyitotta meg elõttem az írástörténet világát, ez ugyanis szintén vonalak és változások világa. A betûk is grafikák. És ugyanúgy rajzoljuk õket, mint a fákat, házakat. Nem én kerestem az írástörténetet, hanem odanézve észrevettem ezt-azt, ami izgalomba hozott.

2.Az alapfeltevés az, hogy a magyar rovásírás, nyelv és kultúra egyike az indoeurópaiak megjelenését megelõzõ õsi európai írásmódoknak, nyelveknek és kultúráknak. És kisugárzási pontja éppen a Kárpát-medence. Nem lesz ebbõl botrány?

Ugyanezt kérdezte Kaposvárott élõ nõvérem is, mikor a kéziratba beleolvasva látta, hogy jót írok a múltunkról: "- Nem lesz ebbõl baj?"

Mint említettem, semmiféle alapfeltevésem sem volt munkám kezdetén. Engem hirtelen zavarni kezdett a rendetlenség. Kivasaltam hát és rendbe raktam a szétszórt holmikat. Ez körülbelül olyan, mint amikor valaki összerak egy darabokra szaggatott térképet. Hogy aztán a jól összeillesztgetett térképen milyen útak, hegyek, folyók ismerhetõk fel, nos a térkép összeillesztõje nem tehet errõl, nem okolható a térképen látható területért. Lehet, hogy sokaknak jobb volt addig, amíg a térképnek csak egyes, kívánatos részletei voltak azonosíthatók. De én nem tehetek arról, ami kiolvasható az írásjelek összerakott földrajzi térképébõl. Ez az emberiség mûve, nem az enyém. Én amúgyis csak írástudományi mûvet írtam, s csupán kitérõként hívtam fel a figyelmet néha az érdekesebb történelmi következményekre. Ezek egyikére, magyar vonatkozásaira kérdeztél rá, illik hát beszélnem róla röviden.

Az ABC története sok minden más mellett azt is elárulja, hogy a magyar nyelv õse (óvatosabban fogalmazva: a magyar nyelv igényeinek és hangkészletének tökéletesen megfelelõ ABC-hez, és az ezt kiegészítõ úgynevezett kultúrafüggõ jelek garmadájához tartozó nyelv) volt "a" nyelv teljes Európában (és Ázsia nagy részén) a kõkorszak óta egészen addig, amíg a semmibõl elõkerülõ és gyorsan gyarapodó indoeurópai faj el nem foglalta ezt a hatalmas területet. És átvették az itteni kultúrát, az ABC-t mindenképp. S hogy 10.000-tõl 4.000-ig a Kárpát-medencébõl sugároztak ki szerteszét az írás jelei és az írásmód? Még az írásjelek közelebbi szemlélése nélkül is meghökkentõen tiszta a kép: az ABC a leleteken a Kárpát-medencétõl távolodva, a távolsággal arányosan egyre torzabb. Mintha a földrengés epicentrumától egyre távolodó és romló lökéshullámokat látna az ember. De ezt támasztja alá az is, hogy a kínai, a sumér, az egyiptomi hieroglif és hieratikus írás, majd jóval késõbbi lökéshullámként az egyiptomi démotikus ABC is, és még oly sok más írásrendszer is az õsi kárpát-medencei ABC gyermeke. E mûveltségek mindegyike ugyanis a jellegzetes kárpát-medencei jelsort használta, kezdeteiknél ez és csakis ez a jelsor található. Olyan a kép, igaz nagyon homályosan, mintha misszonáriusok rajzottak volna szét idõnként a szélrózsa minden irányába a kárpát-medencébõl. Hogy valójában mi, s hogyan történt, nos errõl fogalmam sincs. Nem nekem kell ezt kideríteni. De felismerésemmel nem állok egyedül. Nemrégen Grover S. Krantz amerika nyelvész a földmûvelés és az állattenyésztés 8-10.000 éves útját rekonstruálva pontosan ugyanarra az eredményre jutott, mint amire én a betûkészlet sorsát megfigyelve. Grover S. Krantz azt állapította meg, hogy az európai nyelvek mai földrajzi elhelyezkedése egészen más lenne, ha a magyar nyelv nem lett volna jelen folyamatosan a Kárpát-medencében legalább 10.000 esztendõ óta. Nem lehet meglepõ, hogy az emberek és az írásjelek helybenmaradása, avagy földrajzi elmozdulása között tökéletes szinkron tapasztalható. De ez még nem minden. S. Krantz tett még egy fontos megállapítást. Azt, hogy a magyar nyelv szükségszerûen nagyon lassan változó nyelv kell, hogy legyen. Pontosan ugyanezt feltételezi az ABC sorsa is! A kárpát-medencei ABC ugyanis csak úgy lehetett szinte változatlan 6-8.000 éven keresztül, ha az általa szolgált nyelv alig-alig változott ez idõ alatt. Ismét csak két tökéletesen összecsengõ következmény! S ennek bizonyítása a magyar nyelv ismeretében nem okozhat gondot.

A bizonyítást bevezetendõ, kontrasztként megemlítem azt a közismert tényt, hogy a mai olasz már semmit sem tud kezdeni a Dante elõtti olasz nyelvvel. Shakespeare mûveit tulajdonképpen már le kell fordítani mai angolra. Ugyanakkor íme egy 1.200 körül készült gyûrû magyar nyelvû felirata: "Édes nemes jó kis uram, Gyónyi Rüasz.". Avagy szolganevek a Kõrös vidékérõl 1.200-ban: Tagadó, Ravaszdi, Unoka, Látomás, Madaras, Szopós, Viadal stb. Avagy a szintén 1.100-1.200 körül lejegyzett Miatyánk: "Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved..." és így tovább. (Egyedül a magánhangzók kiejtési módjában nem lehetünk biztosak. Például zártan, nyitottan stb. módon ejtették-e ki õket.) Még messzebbre tekintve: egy 600 körüli avar tûtartóra felírt vers utolsó két sora: "Üngür ne egyen / Ûzd le, emészd el õt én Istenem." Avagy egy 3.000 éves kárpát-medencei baltatok felirata. "Segesít es üt es ró es" (sebesít is üt is ró is). De van további, mégpedig teljes körû bizonyíték is a magyar nyelv lassú változása mellett. E bizonyíték a csángók nyelve. Csak csodálkozni lehet azon, hogy senki sem gondolta még át a csángó-magyar és a székely-magyar nyelv viszonyát. A moldvai csángók körülbelül 1.000 évvel ezelõtt különültek el. (Száz év ide, vagy oda most nem számít.) A csángók nyelve is, és a magyarok nyelve is külön életet él azóta. Csakhogy: a különbségek összeadódnak! Ebbõl következik, hogy az 1.000 évvel ezelõtti magyar nyelv csak fele annyira tér el a mai magyar nyelvtõl, mint amennyire különbözik egymástól ma a mai magyar nyelv és a mai csángó nyelv. Azaz, ha ma értem a mai csángók szavát, méginkább érteném az 1.000 évvel ezelõtti magyar nyelvet! Ebbõl következõen a 2.000 évvel ezelõtti magyar nyelv és a mai magyar nyelv közötti eltérés pedig épp akkora (ám nem ugyanolyan), mint a mai magyar és a mai csángó beszéd közötti különbség. Tehát a mai csángóval való beszélgetés egyenértékû egy 2.000 évvel ezelõtti magyarral való beszélgetéssel. Ebbõl viszont az következik, hogy a 4.000 évvel ezelõtti magyar nyelv még csak közepes nyeljárásnak tûnne a mai fülünknek. Aki ezt nem látja át, olvasgassa el ismét általános iskolai tankönyveit különös tekintettel a logika és a geometria alapjaira. Ezzel viszont eltûnt a finn-ugor rokonítás minden alapja is, mert láthatóan egész másként kell értelmezni a nyelvi hatásokat, mint ahogyan azt eddig véltük. Egyszerûen meg kell fordítanunk az eddig vélt földrajzi haladási irányokat. S a központnak, kisugárzási központnak ekként is a Kárpát-medence adódik. (Itt nyelvrõl és nem az egyaránt magyar nyelvet beszélõ, legkülönbözõbb népcsoportokról van szó. Sok magyarul beszélõ ország, nép volt egykoron, hasonlatosan a mai, sokféle indoeurópai nyelvet beszélõ népekhez. Ez az egykori nyelvi sokszínûség az oka annak, hogy régi írásaink mai érthetõsége egyetlen korszakon belül sem egységes. Mára már eltûntek például a szókincsbeli különbségek.) A fent említettekre van további bizonyíték is. Ez pedig az õsi íráshoz tartozó szellemes írásmód. Ennek jellegzetessége a "ligatúra", vagyis a betûk grafikus összeépítése fonetikus írás közben. Egy ligatúrát nem lehet átteni másik nyelvre, mert ugyanannak a neve másik nyelven másként hangzik (ezért nevezzük másik nyelvnek), s ezt a másféle szót csak másféle betûkkel lehet leírni. Ugyanaz a ligatúra másik nyelven tehát értelmetlen. Ebbõl következõen azonos ligatúrák használata nyelvi azonosság bizonyítéka. Márpedig számtalan ligatúra élt át 6-8.000 esztendõt mindmáig tartóan a Kárpát-medencében. De tudnék további bizonyítékokkal is szolgálni (és még fogok is e dolgozatban). A legdöntõbb bizonyíték azonban az, hogy az ABC változatlanul maradt meg ilyen hosszú idõn keresztül a Kárpát-medence keleti részén. Ez csak úgy lehetséges, ha változatlan mûveltségû és nyelvû emberek ápolgatták, használták és adták kézrõl-kézre. Ez a maradandóság pedig csak úgy képzelhetõ el, hogy az ABC mindig is olyan volt az itteni emberek számára, mint a varrókészlet, a szerszámkészlet, vagy a pásztorkészség. S épp ezt bizonyítja, hogy a legrégebbi felírások szinte kivétel nélkül egyszerû emberek kezeírásai. Közkincs volt tehát az ABC. A napi élet szükséges eleme, olyan mint a leves receptje, vagy a cséplés, vagy az állattartás módja. Így maradhatott fenn sértetlenül ilyen hosszú ideig. A tudás szeretete és tisztelete éltette. Így függ össze a történelem azzal a pár geometrikus jellel, melyek együttesét ABC-nek nevezzük.

Visszatérek még a kérdésben elhangzott egyik szóra. Mi az, hogy rovásírás? Ez a szó a köréje épített fogalomrendszerrel együtt zavaros és értelmezhetetlen. Elködösíti, összezavarja az emberek agyában azt, hogy a fába, kõbe vésett, kutyabõrre, selyemre, papírra, tojásra stb.-re írt õsi jelek egy tökéletes ABC elemei. Márpedig az ABC szellemi nagyszerûségét kell méltányolni, nem az íróeszközt, a lúdtollat, a bicskát, vagy a táblakrétát. Ugyanis ha van rovásírás (s a mai temetõi sírfeliratok is azok, ugye), akkor beszélnünk kell iskolai táblakrétaírásról is... Vagyis láthatóan butaságról van szó, aminek elterjesztése mögött szándékosság is állhat, ugyanis ha az ember a régi ABC-re, mint szellemi teljesítményre figyel fel, eleve "deheroizáló", meghökkentõ felismerésre jut. Bemutatom alább, hogy mire gondolok.

Még senki sem méltatta figyelemre, hogy milyen is volt régebben a mai "latin" ABC. Én vettem a fáradtságot. Alább 2.500 esztendõs dísztûn lévõ latin feliratot mutatok. Felül a dísztû látható, a rá karcolt írással. A középsõ sorban a dísztû feliratának formahû másolata, ez alatt pedig ugyanezeknek a betûknek mai formában használt alakja látható. A felirat jobbról balra olvasandó, maga a szöveg pedig latinból magyarra fordítva így hangzik: "MARIOS CSINÁLT ENGEM RUMASIOSNAK". Nézzük tehát a dísztût:

A feliratos tárgy: A felirat formahûen: A régi jelek mai dizájnnal:

1. ábra

A székely-magyar ABC ismerõi bizonnyal egy pillanat alatt észrevették, hogy az eredeti latin ABC semmiben sem különbözött a mai is használt székely-magyar, vagyis õsi kárpát-medencei ABC-tõl. Van különbség persze, de ezek csak apróságok. Ilyen apróság például az, hogy az õsi jelek iránya megfordult idõközben. Ez természetszerû következménye az írási irány megfordításának. (Mi több, az is az õsi írásmód jellegzetes törvénye, hogy mindig az írás irányába kell fordítani a betûket. A sorvezetés iránya ugyanis soha sem volt köztelezõen elõírva, a betûvetõ ezt a betûk irányával jelezte.) A mai, az eredeti "latin" és az õsi ABC tehát - ahogyan ma mondják - csak dizájnban különböztek egymástól. (Lásd például az "S" egykori szögletes és mai kerekded formáját.) Vagyis egy és ugyanaz az ABC. Nagy különbség van azonban az õsi ABC és a latin ABC jelszámában. Az õsi ABC 35, a latinoké azonban csak 19 jelbõl állt eredetileg. Ennek az az oka, hogy a latinul beszélõk csak 19 hangot használtak, emiatt a számukra fölösleges 16 jelet egész egyszerûen kidobták, amikor átvették a kárpát-medencei ABC-t. Egy-egy ABC-változat jelszáma ismét csak nyomós érv az eddig leírtak mellett. A jelszámból ugyanis már eleve következtethetünk az adott ABC-t használók nyelvének jellegére! Könnyû belátni, hogy a sok jelbõl álló õsi ABC-t csakis azok használhatták, akiknek az átlagosnál, tehát a latinénál is kétszer több írásjelre volt szükségük. Kevés ilyen nyelv volt akkoriban, tehát eleve sem kellene a sötétben tapogatóznunk, ha a legalább 8-4.000 éves kárpát-medencei ABC használóinak a nyelvét szeretnénk kitalálni.) Nézzük csak meg az alábbi ábrán a 8-4.000 évvel ezelõtti kárpát-medencei és a ma is ismert székely-magyar ABC összevetését. (Alájuk írtam a régebbi idõkre talán nem mérvadó mai hangzást, valamint nem a megszokott latin, hanem a geometriai logika szerinti sorrendbe raktam a jeleket). Mindkét kornak csak a legszûkebb értelemben vett jelkészletét sorakoztattam fel, de az egyéb jelek is ugyanígy megegyeznek:

2. ábra. Az õsi kárpát-medencei és a székely-magyar ABC összehasonlítása.

A kevés különbség nyugodtan írható a minimálisan 6-4.000 esztendõ számlájára. (Csakhogy a pár eltérés is indokolható természetes logikával. Például a "c" hang csak kései jövevény a magyar nyelvben. Ez tükrözõdik abban, hogy a mai ABC-ben van "nyíl", a régiben pedig nincs; a nyíl ugyanis a "c" hang jele.) Mint említettem, nem csak a szûk ABC egyezik (néhány jel esetében még ezek "kultúrafüggõ" változatai is, például a "r" jelének háromféle kárpát-medencei változata), hanem az állandósult ligatúrák is azonosak, melyek bemutatásától eltekintek itt. Nem foglalkoztam ugyan a jelek hangi értékével, de van értelme megjegyezni, hogy néhány jel-hang viszony biztosan megváltozott némiképp a 6.000 év alatt. Errõl árulkodik például az "nd" jele, mely a mai "b (X)" és "d (+)" jelek összetétele. Ma tehát "bd"-nek kellene lennie, de az "nd" hangi érték õrzõdött meg. Eszerint az "X" az "n" hang jele lehetett valamikor, míg a "+" jel régen is a "d" hang jele volt. Az õsi kárpát-medencei és a mai székely-magyar ABC közötti teljes formai azonossághoz még valamit: tessék mutatni a két távoli kor között egyetlenegy teljesen ugyanilyen harmadik ABC-t, amely a két ABC közé állítható lenne, mint összekötõ kapocs. Nekem nincs ilyenrõl tudomásom.

3.Az ilyen jellegû munkákat a szakma általában délibábosnak, tudománytalannak, a nemzeti önérzet túltengésének szokta bélyegezni. Ön a legszigorúbb logikával, hogy úgy mondjam, more geometrico, építi fel elméletét. Megkérhetném, hogy röviden vázolja fel a gondolatmenetet?

Nem nagyon érdekel, hogy idegen szívûek idegen érdekek szolgálatában mit írnak. Szóra sem méltóak. Természetesen nem tudom mi lesz, hiszen a könyv csak pár napja kapható. De nem elmélkedem a könyvemben, hanem bizonyítok. S ez más. Persze néha szükségét éreztem, hogy néhány sejtésemrõl is szóljak, mint további kutatás témájáról, de e megjegyzéseimet könyvem fejezeteinek függelékeibe szorítottam ki, mindig megjegyezve, hogy ez kitérõ, ez csak elmélkedés. Én állítok és bizonyítok. S a beláttatás lehetõ legegyszerûbb eszközeihez folyamodtam.

Például nem az egyes betûket hasonlítgattam össze, hanem csakis a jelkészletek egységes egészét figyeltem. Kizárólag a grafikus szemszögébõl. A jelek hangi értékei ugyanis nyelvenként és városonként, még rövid korszakonként is roppant változékonyak. (Az ógörögöknél látható legjobban, hogy városonként lényegesen eltért az ABC-jük. De csak a jelekhez tartozó hangok különböztek, a grafika azonban mindegyik helyen ugyanaz volt. Évezredek alatt mindvégig hihetetlen hang-"tüzijáték" folyt az ABC rendületlen formájú jelei körül. A változás ma is zajlik. Például a grafikailag tökéletesen azonos angol és mai magyar ABC-nek már szinte semmi köze egymáshoz a jelölt hangok szempontjából. S a különbség csak növekedni fog, míg maguk a jelformák aligha fognak megváltozni. Itt jegyzem meg, hogy az a hit, hogy manapság fonetikusan írunk, valóban délibáb.) A jelek hangi megfelelõinek vizsgálatát mulatságos igyekezetnek találtam tehát, s szakítottam az írástörténet eme legfõbb hagyományával. E szemléletváltás mellett bevezettem egy pofon egyszerû vizsgálati alapgondolatot is. Ez pedig a következõ:

Ha odaadok egy nyolc éves gyereknek egy baszk újságból kitépett fél oldalt, ez a gyerek egy perc alatt kiböngészi a baszkok ABC-jét, holott egy szót sem tud baszkul. Ha ezt az újságdarabot aztán még ezer apró fecnire is tépem, s odaadom másnak, õ is kiböngészi a baszk ABC-t, bármily töredékes is már az "írásmutatvány". S pontosan ugyanazt az eredményt kapja, mint az elõzõ vállalkozó. Vagyis bármilyen töredékekbõl, s bármiféle nyelvtudás nélkül is könnyedén összeállítható az adott íráslelet íróinak az ABC-je. A végeredményhez semmiféle nyelvtudás és magyarázkodás sem kell. Sem homlokráncolás, sem tudósi fontoskodás: ez gyerekeknek szánt rejtvényújság szintû feladat. Tehát elvetettem a nyelvi háttér elemzését is. Teljesen fölösleges nehezék. (Figyeljük meg milyen nyelvi kavalkád van ma is: egyetlen ABC körül zsong Európa összes nyelve.) Kijelentettem tehát, hogy ha az ABC éltetét akarjuk kideríteni, akkor az ABC-t folyónak, az általa szolgált nyelveket pedig csak fölötte döngicsélõ tiszavirágoknak kell tekintenünk. Természetesen ha néha-néha mégicsak ráakadunk valami különös állandóságra, arra fel kell hívni a figyelmet, de nem ezzel kell foglalkoznia az írás történetét kutatónak.

E szemléletbeli módosítások mellett axiómákat is bevezettem. Az axiómák nagyon erõs fogódzók. Kizárják a mellébeszélést. Egyik fontos axiómám a matematikából származik: ha a=b, b=c, c=d, akkor a=d. Aligha vitatható megállapítás. Egy másik axiómám: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, vagyis nem lehet kétszer kitalálni ugyanazt az ABC-t. Avagy ismét egy másik axiómám: az írás történetében sincs visszaút, azaz egy megváltozott grafikájú ABC nem fog visszaalakulni kezdeti formájába soha többé. E megállapításokon nem lehet vitatkozni, legfeljebb bosszankodni lehet a következményeiken. Hogyan lehetne mindez tudománytalan? Ez a vád nem érhet.

Sõt. Mindvégig nem egy, hanem két különbözõ módon is bizonyítottam állításaimat. Létrehoztam például egy "céltáblát" egy különálló bizonyítási eljárás eszközének. A grafikailag azonos ógörög, arámi, régi székely-magyar és eredeti latin ABC-bõl kiválogattam azokat a jeleket, amelyek e négy õsi ABC közül legalább kettõben szerepelnek. Ezt a jelsort elneveztem hipotetikus ABC-nek, röviden hABC-nak. S aztán mindegyik lelet mindegyik elemét összevetettem vele, a következõket gondolva:

1. Bármilyen rövid írástöredéket találunk, a rajta lévõ jelek vagy beleillenek a hABC-ba, vagy nem. 2. Ha az összes õsi leletrõl szép sorjában kiemelt jelek nem illenek bele a hABC-ba, akkor azok a hABC mellett fognak gyülekezni a gyûjtögetés közben. 3. Ha végigbogarászom az utóbbi 30.000 év jelmaradványait, és a hABC-ba nem kerülnek jelek, akkor azt kell kijelenteni, hogy az ABC-nek nincsen ilyen hosszú története. 4. Ha kerülnek jelek a hABC-ba, de mellette is növekszik a gyûjtemény, akkor azt kell mondani, hogy többféle jelsor volt használatban egykor, s ezeknek egyike volt csak az ABC. 5. Ha pedig mindegyik talált jel kivétel nélkül a hABC eleme, akkor azt kell kijelenteni, hogy az õsi idõkben egyetlen írásjel készlet volt használatban, és ez nem más, mint éppen a hABC, vagyis az az ABC, amelyik azonos többek között a mai nagybetûs ABC-nkkel is. A végeredmény meghökkentõ és egyértelmû volt: csakis az ABC jeleit használták az õskorban. Elrajzolása, formai burjánzása csak 4-5.000 évvel ezelõtt kezdõdött el egyes mûveltségekben. Másokban azonban mindmáig változatlan maradt.

Felállított "logikai csapdáim" segítségével létrejött eredmény számomra is meglepetés volt: feketén-fehéren kiderült, hogy 30.000 évvel ezelõtt már létezett az ABC, s õshazája a mai dél-francia terület volt. A leletek szerint kb. 6-8.000 évvel ezelõtt végleg eltûnt innen, ám ekkortájt bukkant fel a Kárpát-medencében. Mint egy kukac: itt eltûnik a felszínrõl, amott elõbukkan. (A dátum nem lehet pontos, mert egy lelet kora nyilván nem a leletet létrehozó mûveltség kezdetét jelzi. Mindent figyelembe véve nagyjából Kr. e. 10.000 körülre tehetõ a helyszínváltás, legalábbis a súlypont áthelyezõdése.) Az ABC itt jó hosszú idõre ismét megpihent, majd ki tudja mi okból, ismét útra kelt és elment Kínába, valamint Mezopotámiába és Egyiptomba, a Földközi tenger szigetvilágába, és még oly sok más területre is. De megmaradt helyben is, s ezt nevezzük ma székely-magyar ABC-nek.De ne feledjük: a mûveltségeket nem a szél sodorja erre-arra, azt emberek viszik magukkal.

Érdekes lehet tehát, milyen volt az ABC a kárpát-medencei kora elõtt, vagyis míg a dél-francia és az északi spanyol, portugál területeken virágzott. Az alább látható jelsor természetesen nem tekinthetõ teljesnek, mert egyetlen legõsibb lelet sem bõséges annyira, hogy nagy valószínûséggel tartalmazná használóik ABC-jének összes jelét. Emiatt nem tudhatjuk, voltak-e további jeleik is az elõkerülteken kívül. De ami elõkerült, az volt, tehát gyûjteményem csakis bõvebb lehetett a valóságban, rövidebb nem.

Az alábbi ábrán tehát az ABC 30-10.000 évvel ezelõtti átlagos állapotát látjuk:

Ez a jelsor 30-10.000 évvel ezelõtt még a mai francia-spanyol területeken volt otthonos.

3. Ábra

Ismétlem, a fenti ABC-t csak átlagosnak lehet nevezni. Ám koránt sincs akkora bizonytalanság benne, mint hinnénk. A legkorábbi, 30.000 éves leleten, azaz egyetlenegy kövön, egyetlen kéz által írottan, együtt láthatók az ABC mindvégig állandóan elõbukkanó, legjellemzõbb jelei, melyeket az alábbi képen láthatunk:

4. Ábra

De nem csak a jelek fontosak. A jelek mellett különállóan maga az írásmód is perdöntõ. Márpedig azt látjuk, hogy a legrégebbi írásokban jelen van már a ligatúra, s ez éppen a kárpát-megencei írásmód legjellegzetesebb sajátossága. Épp innen tudjuk például azt is, hogy a ligatúra soha sem volt kötelezõ, használata a betûvetõ fantáziájára volt bízva. Ez ad magyarázatot arra, hogy a ligatúrák miért ötletszerûen helyezkednek el a régi írásokban. S épp ez az oka annak, hogy egy-egy szellemes ligatúra nagy területeken elterjedt, hosszú ideig használták, hogy voltak sikeres ligatúrák. (A sikeres ligatúrák léte is nyom: csak rendszeres, teljeskörû írásbeliségben terjedhet el egy-egy ligatúra.) Íme néhány 30.000 éves ligatúra dél-francia tájékról:

5. Ábra

Alább pedig egy 10-15.000 éves csontfurulyát láthatunk. Ezen is található ligatúra, mégpedig a felirat középsõ jele, mely a "+" alakú és a kereszt alakú jel összeillesztése. Ez a lelet önmagában is igazolja a kárpát-medencei írásmód igen õsi eredetét, még úgy is, hogy nem sikerült megtudnom a lelet megtalálási helyét. Ugyanis ezen a nagyon régi feliraton megtalálhatjuk a székely-magyar ABC és írásmód jellegzetes vonásait és betûformálási stílusát, ízét:

6. Ábra

A ligatúrák lassú elhagyása talán 3-5.000 esztendõvel ezelõtt kezdõdött egyes "újmódi" mûveltségekben. (A ligatúra leszegényedve bár, de máig is él a monogramokban.) De a ligatúrák túlhangsúlyozása is megjelent, ebbõl kerekedett ki például a kínai írásjelek különös világa. (Könyvemben ezt is bizonyítom.)

Sok-sok tényt lehetne még felsorolni, de fontosabbnak tartom, hogy az írás mellett mindig jelenlévõ számírásról is szóljak néhány szót. S ez a nyomvonal pontosan párhuzamosan fut az õs-ABC nyomvonalával.

A számjelek formája, s a számírás elve szinte címere egy-egy mûveltségnek. (Például abból, hogy arab számjeleket használunk, egyenesen következik az arab kultúra erõs hatása az egykori Európára, habár errõl nem sokat tanulunk, mert árnyékot vet a latin kultúra mindenek felettiségére.) Nos, az írásjelek mellett mindig voltak számjelek is, ugyanis aki ír, az számol is és számokat is ír. És ez most már nem csak logikus feltételezés, mivel sikerült rátalálnom ennek minden szükséges bizonyítékra, vagyis egész egyszerûen: sok õskori számot találtam.

Eredményeimbõl csak három példát mutatok. Olvasatuk bizonyítását sem részletezem, úgy érzem puszta látványuk is meghökkentõ erejõvel bizonyítja mindazt, amit eddig elmeséltem. Az alább látható néhány számjel három korszak egységes, jellegzetes számjelírását és egységes számírási módját példázza:

30.000 éves számjel Pont d'Arc barlangjában	Két 17.000 éves számjel Lascauxból	Két számjel Erdélyi sóbányából, az 1.900-as évek fordulójáról

7. Ábra

Mégis egy szó a számok olvasatáról: a 30.000 éves szám értéke 5463, avagy 1875, attól függõen, hogy jobbról balra, vagy balról jobbra olvassuk a jeleket. A csak pöttyökbõl álló lascauxi szám pedig vagy 82, vagy 44. (A késõbb közkedvelt húszas számrendszerben számoltam, de lehetséges, hogy itt 6-os számrendszerrõl van szó. Ekkor a fenti értékeket egyszerûen át kell tenni 6-os számrendszerre.) Csak érdekességként említem meg még, hogy a fenti látványból és e számírási mód késõbbi fejleményeibõl könnyen bizonyítható, hogy a keleten ma is igen elterjedt "abakusz" ötlete legalább 30.000 esztendõs. Belátható az is, hogy a négy vonal, ötödik áthúzva, négy vonal, ötödik áthúzva stb. számírás ötlete jóval elõbb volt meg, mint a fent látható legõsibb számjelírás ötlete.

Ez a jellegzetes, minden mással összetéveszthetetlen számírás tehát a dél-francia vidékrõl került át a székelyföldre, s itt még a múlt század elején is használatban volt. (Lásd: Sebestyén Gyula "Rovás és rovásírás", 136-137 o. Püski, 1999.) Kell-e csodálkozni azon, hogy a szellemileg szorosan összetartozó és "együttjáró" írás és számírás valóban együtt járta az útját?

Remélem, hogy az eddigiekkel bármilyen röviden is, de átfogó képet sikerült adnom õseink írásbeliségérõl. S itt érdemes megállni egy pillanatra. Megrendítõ ugyanis együtt szemlélni a 30.000 éves írásjeleket és a számjeleket. (A következõ képen elsõként láthatja az olvasó együtt a 30.000 évvel ezelõtti emberek írásjeleinek és számjeleinek legjellemzõbb elemeit, ugyanis csak könyvem befejezése után találtam rá az összeállításához szükséges legdöntõbb leletekre.) Íme tehát a 30.000 évvel ezelõtt élt emberek írásbeliségének vizuális arculata:

8. Ábra

Megállapíthatjuk, hogy a 30.000 esztendõvel ezelõtti emberek írásának és számírásának grafikai világa szellemileg teljesen egységes. Tehát ez a kor még koránt sem az írásbeliség kezdetének kora, bizonytalanságnak nyomát sem láthatjuk a jelek összességét szemlélve. Sõt, a tiszta gondolatiság árad belõle. Messzirõl jöttünk. Messzebbrõl tán, mint gondolni mernénk.

4. Mi az, amit már most bizonyosnak tart?

Csak ezekbõl meséltem részleteket eddig. De sok minden mást is biztosnak tartok Ezekbõl is azt válogatom ki most, melyek összefüggnek a magyar nyelvvel.

Mikor az egyiptomi írással is foglalkozni kezdtem, többen óvtak, fõleg a "démotikától", azaz a démotikus írásjelek világától, mondván nagyon iszapos, iszalagos terület az. De ekkor már tudtam az õs-ABC-rõl, az õsi jelsorról, s ez nagy segítségemre volt. De csak a jó vizsgálati módszer megtalálásában. Ugyanis az elsõ felismerések után azonnal kiderült, hogy elõzetes felfedezéseim nélkül is bárki rájöhetett volna a titok nyitjára, csak az eddigieknél egy kicsit messzebbrõl és elõítéletek nélkül kellett volna rátekinteni a démotikus írásra.

A démotikus ABC egyszerû ABC, s egyszerû "betûírás". Csakhogy kézzel írták a szövegeket, s az egyes betûket nézve semmi sem jut az ember eszébe. De én eleve csak a teljes betûkészletekkel, mint grafikai egységgel foglalkoztam, s összeraktam hát a démotikus ABC-t, s megnéztem milyen ez nem kézírással, azaz geometriai szemmel nézve. Pillanatok alatt helyére került minden. Alább csak egy részletet mutatok a démotikus jelek és ezek ideális alakjainak összehasonlításából, ám már ennyi is elég ahhoz, hogy láthatóvá váljon az azonosság:

A két betûsor közötti különbség nem több, mint amennyi a kézírás torzító hatásától eleve várható.

9. Ábra

Aligha lehet kételkedni abban, hogy a fenti betûk egy és ugyanazon betûk. Csakhogy a a démotikus ABC hosszú ABC, ezért játékból megpróbáltam összehasonlítani a hosszúság miatt egyetlen lehetséges korabeli jelölttel, a kárpát-medencei ABC-vel. Az egyezés csaknem hibátlan, egyedül a "csokornyakkendõ" (a magyar "u") hiányzik a démotikus ABC-bõl. Ezzel szemben perdöntõ egyezések találhatók. A kárpát-medencei ABC-ben ugyanis külön jele van az "s"-nek és külön jele az "as"-nak, de ez a két jel ugyancsak az "s" és az "as" jele a démotikus ABC-ben is. Továbbá mindkét ABC-ben két különbözõ jele van az "r"-nek (a "H"-szerû jel és a csupasz ferde vonal), s mindkét ABC-ben szabadon választhatott közülük a betûvetõ. Akár egy szón belül is. De például a félkör "kultúrafüggõ" változatai is tökéletesen egybevágnak. Az ilyen mértékû egyezés arról árulkodik, hogy azonos nyelvrõl, legalábbis két igen közeli nyelvrõl van szó. Könnyû ellenõrizni, s én megtettem: nem létezik két, minden részletében azonos ABC, mert a nyelvi különbségek az ABC-ben is tükrözõdnek. Például ki ne tudná megkülönböztetni a német ABC-t az angol ABC-tõl, pedig igen közeli rokon nyelvekrõl van szó, hiába ugyanaz az ABC. A kettévált nyelv ABC-je is kettéválik, s mindegyik a másiktól függetlenül változik. s egyedül csak távolodni tudnak egymástól. Ez valóságos fizikai törvény, efölött vitatkozni tehát értelmetlen.

Az egyiptomi és a kárpát-medencei ABC összehasonlítása az alábbi ábrán látható. A felsõ sorban vannak a magyar, alatta pedig az egyiptomi démotikus betûk:

10. Ábra

A fenti összehasonlítás alapján azt kell mondani, hogy ott kellett lennie a magyar nyelv nyomainak a piramisok közelében, tessék csak keresni, meglesz az. Ezt nem csak a betûk mesélik. Tóth Margit zenetudós több évtizedig gyûjtötte az õsi egyiptomi (kopt) énekeket, dallamokat. Õ mondta egy interjúban roppant óvatosan fogalmazva, hogy “Egyiptom zenéjérõl keveset tud a világ. Nekifogtunk a lejegyzetelésüknek a bölcsõdaloktól a halotti siratókig. Sohag megye zenei örökségének dallamai már le vannak jegyezve, s nagy meglepetésemre olyan dallamokat is találtunk, amelyek az erdélyi siratóénekekre hasonlítanak.” De van ennél is meglepõbb bizonyíték. Borbola János sikerrel olvasta el magyarul a 4.000 éves úgynevezett "moszkvai papiruszt". (Olvassuk együtt magyarul, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2000.) Egy matematika tanár e papiruszra írta feladványait, többek között a csonka kúp térfogatának a kiszámítását. E feladat tökéletesen érthetõvé vált akkor, amikor Borbola komolyan vette a szöveg magyar hangzásvilágát. Eddig egyetlen nyelvi aspektusból sem lehetett megérteni a matematikai feladatok megoldásainak a menetét. A magyar szavak azonban azonnal helyére tettek mindent. Ismétlem, mindegyik más nyelvû kísérletnél zagyva szöveg kerekedett ki, holott matematikáról lévén szó, a szöveg kristálytiszta útbaigazítást kell, hogy adjon az egymás után elvégzendõ számítási mûveletekrõl. Magyarul olvasva hirtelen fény derült arra, hogy akkoriban miként végezték a térfogatszámítást. Maguk a matematikailag szükséges mûveletek döntik el, hogy helyesek a magyarul olvasott és a magyar szókincs szerint értelmezett "vezényszavak". Csak példaként mutatva a következõ matematikai vezényszavakat: "harmadolni 6, kapol 2", vagy "28 szapora 2, kapol 56". (A szavak valóban csak rövid, eligazító szavak, az elvégzendõ mûveletre koncentrálnak.) S ha az egyik jelcsoportban a két szélsõ hieroglif jel fej és kosár rajza, s a magyar olvasat a két rajz közötti jelekkel együtt: "fejen számít kosarat", s a feladat valóban az, hogy hogyan kell fejben kiszámítani a kosár térfogatát, akkor meg kell, hogy adjuk magunkat: magyar nyelvûek jártak ott. Ugyanez a hangcsoport más nyelven egészen biztosan mást jelent, tehát kizárható, hogy olyan más nyelvû olvasat lenne a helyes, a melyrõl még nincs tudomásunk, ugyanis a számításba vett nyelvek egyikével sem sikerült kideríteni, hogy melyik számmal mit kell csinálni és miért. S nem lényegtelen az sem, hogy Borbola János további sikereket elért ezen a téren. Mûködik a felismerése.

Természetesen szó sincs arról, hogy most aztán teljesen fel kellene forgatni az egyiptológusok eddigi eredményeit. Mert érdekes a helyzet. Habár az egyiptomi nyelvvel foglalkozók maguk sem tudják, hogy milyen nyelvet kutatnak, ennek ellenére a fordítások lehetnek többé-kevésbé pontosak. Ugyanis a nyelvet kikerülve logikai úton is ki lehet következtetni, mit tartalmaznak a mondatok, nagyjából mit jelentenek a szavak, s a valahol elért eredményeket más szövegben is lehet alkalmazni, vagyis minden eddigi eredmény elfogadható lehet. Csak pontos nem. E félsiker az oka annak, hogy a szövegek fordításai nem igazik, hanem csak költõi fordítások. (Így érthetõ meg, hogy miért a XIX. századbeli irodalom, és az ekkori irodalmiasság íze sugárzik a 4.000 évvel ezelõtti egyiptomi szüvegek "fordításaiból".) Természetes, hogy a nyelv ismerete nélkül sohasem derülhet ki, hogy hogyan hangzott pontosan a betûk által rögzített szöveg. Még azt sem sikerült eldönteni eddig, hogy milyen nyelvcsaládba tartozhatott az egyiptomiak nyelve. (Az persze nem biztos, hogy minden szöveg ezen a nyelven íródott. Sõt, biztosan nem.) Így aztán ha van megoldás, az jó megoldás, mert csak egyetlen megoldás lehetséges, bár nyilván kevesen fognak ugrálni örömükben, mert megvan. Mint ahogy például nekem sem kell tartanom attól, hogy egyszerre túl sok üdvrivalgó ember ugrik majd a nyakamba eredményeim hallatán.)

S épp az egyiptomi szövegek elolvasási nehézségeivel kapcsolatban van még egy bizonyítékom a netán továbbra is kételkedõk számára.

Az egyiptomi nyelv titkát kutatók legnagyobb nehézségét az okozza, hogy a régi egyiptomiak igen ritkán írták ki a magánhangzókat. Sokáig az volt az egymás után sorakozó mássalhangzók tömegétõl elborzadó szakmabeliek véleménye, hogy ez nem is lehetett beszélt nyelv, hanem valamilyen kitalált rejtjelsorozat volt csak. Aztán rájöttek, hogy ez az ötlet mégiscsak balgaság, de a magánhangzók mindmáig nincsenek meg, anélkül pedig felolvashatatlan a leírt szöveg. Jobb híján azt teszik manapság, hogy a mássalhangzók közé kivétel nélkül mindenhova beszúrják az e hangot (ahol van, azt természetesen meghagyják), de e mûvelet eredménye persze ugyancsak rémálom. E titkon töprengve, s a démotikus és a kárpát-medencei ABC azonosságát már felismerve a legkülönbözõbb démotikus szövegekbõl kiválogattam számos szó különbözõ módon leírt változatait. Ezek összehasonlításából kiderült számomra, hogy nem lustaságból hagyták el írás közben a magánhangzók java részét, hanem nagyon is pontos szabályokat követve írták, vagy nem írták ki õket. Tehát beszélhetõ az írott szöveg. Úgy mûködik a szabály, mint egy természeti törvény. S az egyiptomi írásmód alaptörvénye nem más, mint a kárpát-medencei írásmód jellegzetessége: a magánhangzó ugratás szabályrendszere. A magyar hangugratás törvényeit követve mindenhol megtaláltam a magánhangzókat. A szabály érvényességén nem lehet vitatkozni, mert egy szabály vagy mûködik, vagy nem. Ez mûködik. Tessék csak kipróbálni az egyiptomi írásokra a magánhangzó ugratás szabályait. Mint esõ után a földbõl a kukacok, úgy bukkanak elõ az egyiptomi írásokból a láthatatlan magánhangzók. Nincs ott hiány belõlük. S a hangugratás törvénye egyaránt mûködik a hieratikus és a hieroglif jelekkel írt szövegekben is. Sõt az õsi szokásnak megfelelõen egyaránt írtak jobbról balra és balról jobbra is, betartva eközben azt a szintén õsi szokást, hogy a jeleket mindig a sorvezetés irányába kell fordítani.

Bemutatok négy példát az egyiptomi hangugratás bizonyításául, bár tudom, hogy az õsi magyar ABC és írásmód ismerõi tudják csak igazán értékelni azt, amirõl itt szó van. Az átugrott, azaz a ki nem írt, de olvasandó hangokat kisbetûvel írtam, s a szavakat latin betûformákkal mutatom be, hogy az egyiptomi jelformákhoz nem szokott olvasó is könnyen kiértékelhesse a törvényszerûség módját és érvényesülését:

AMN RMSZSZ, olvasva: AMoN ReMSZeSZ. KLOPTR, olvasva: KLeOPaTRa. AUTKRTR, olvasva: AUToKRaToR, PTAMN olvasva: PeTAMoN. NFRT, olvasva: NeFReT. PSMTK, olvasva: PSeMeTiK. És így tovább a végtelenségig. Megkerültek tehát az elveszett egyiptomi magánhangzók. S csak a kárpát-medencei õsi írásbeliség ismeretében lehetett megtalálni õket. (Arról most ne is beszéljünk, hogy a székely-magyar ABC-be "beleragadt" valamikor hat hieroglif jel, s ezek egyike éppen a szkarabeusz.)

Az egyiptomi írásokra vonatkozó végsõ eredményem az, hogy mindhárom egyiptomi jelkészlet egyaránt az õs-ABC gyermeke, mert még a hieroglif jelkészlet sem más, mint maga az õs-ABC, csak valamikor feldíszítették, rajzokká módosították az õsi betûket.

A magyar nyelv és a pontosan rászabott, ma is élõ ABC és írásmód tehát egy õspark, egy Jurasic Park. Ismerete olyan lehetõségeket ad a múlt kutatásához, mintha élõ dinoszauruszt tanulmányozhatnánk, s nem kellene néhány csontöredéket bámulva találgatni egykori valóját. A múlt itt van, él és virágzik bennünk. A világ õsparkjainak egyike az, ami a fejünkben van. Szellemi génbank.

5.Melyek a nyitott kérdések?

Én csak egy lézersugarat bocsátottam a múlt sötétjébe, nem pedig verõfényt, tehát koránt sem vált láthatóvá minden. Sok ötletem van a részletek vizsgálati módjaira is, de engem most egy további nagy kérdés izgat: miként mûködik az ismeretek átadása. Felfedeztem, hogy kvantumosan is és hullámszerûen is mûködik az ismeret terjedése. Az ismeretek hullámszerû átadása a nap, mint nap folyó, minden irányban állandó és folyamatos ismeretterjedés. A másik ismeretátadó mód nem folyamatos, hanem igen távoli idõközönként mintegy "csomagba zártan" ugrik át egyik agyból a másikba. Könnyen megértjük a kétféle ismeretátadási módot, ha a pletykára és vele szemben a féltve õrzött családi titokra gondolunk, melyet a viccekben mindig az épp haldokló nagypapa súg a legfiatalabb unoka fülébe, megesketve, hogy õ is így tegyen, ha eljõ a végsõ órája, s közben soha senkinek se mondja el azt, amit most megtudott. Így az ismeret 60-70 éves ugrásokkal közelít a mához. Az ilyen kvantumos ugrásokat kulturális lépcsõfokoknak neveztem el. Egy ilyen lépcsõfok óvatosan számolva ötven esztendõ. (Valószínûbb a 60-65 év.) Ez pedig annyit jelent, hogy ha egy kétezer évvel ezelõtti hír eljut hozzánk, és kinézünk az ablakon, csupán negyven hírtovábbító embert látunk egymás mögött állva az idõ országútján. Hogy az ismeret 10.000 esztendõ messzeségbõl eljusson hozzánk, még mindig csak 200 emberbõl álló hírláncot kell felállítanunk. Nem sok ugye? S hogy témánkra visszakanyarodjak: az ABC formavilága még csak 600 (de talán csak 460) kézen ment keresztül azalatt, míg 30.000 év távolságából indulva eljutott az olvasóhoz és hozzám. Értelmetlenség több átadót-átvevõt, s a lehetséges zegzúgos utak is elemezgetni, egyedül csak a leghatékonyabb útvonal (a lehetõ legkevesebb közvetítõ) a mérvadó. Az ismeret, a tudás ugyanis bármelyik pillanatban, egyetlen fejbõl is gyorsabban szétterjed, mint a búbópestis.

E gondolatok alapján teljes joggal feltételezhetõ, hogy nem csak az ABC ismerete, hanem sok-sok minden más ismerete, tudása is sértetlenül vészelt át 30-40-50.000 esztendõt, vagy még ennél is többet. Azaz tudásunk jelentõs része e távoli korokból indulva jár kézrõl kézre. Nyitott kérdés: melyek ezek. De az is érdekes probléma, hogy miért akadnak el egyes ismeretek az idõ országútján, mások pedig miért képesek százezer évekig száguldozni sértetlenül. Úgy tûnik számomra, hogy a régebbi korokban egészen más volt a világrendszer. Talán nem volt szolga, csak segítõ. Nem tudom. Egy írástörténeti példát mutatok alább a maradandóságra:

10. Ábra

A fenti két lovon ugyanaz a felirat van (ugyanaz az ABC, ugyanazok a betûk - és ismerõsek, ugye? -, valamint egyaránt lovon vannak), holott a két felirat készülte között legkevesebb 5-7.000, de legvalószínûbben 10-15.000 esztendõ van. Nem lehetett túlzottan harcos, véresen forgandó élet akkoriban. A kérdés az, hogyan valósították meg ezt? Tanulságos lehet.

Általában véve is izgalmas kérdés, milyen lehetett az élet a 10-20-30.000 évvel ezelõtti, vagy még régebbi nagy korszakokban. Most már kijelenthetõ, biztosan nem olyan volt, mint ahogyan azt Európában tanuljuk. Nem latolgatások, hanem tárgyak bizonyítják, hogy biztosan volt földmûvelés, szövõszék (tehát asztalos stb.) 27.000 évvel ezelõtt is, ekkor már biztosan lobogtak az égetõkemencék tüzei is, s mint láttuk, írtak-olvastak, számoltak az emberek... Sõt. Hogy most egy másikfajta embert is említsek: a neandervölgyi embereknek két nagy kézmûipari telephelyét tárták fel eddig, elõkerült egy neandervölgyi ember által készített furulya (rafinált mol hangskálára van hangolva), van rajz, melyet neandervölgyi ember készített, vagy róla rajzolta valaki. Az eddig talált legrégebbi felirat 240.000, a legrégebbi szobor 800.000 éves... De oldalakon keresztül tudnám sorolni azokat a tárgyi bizonyítékokat, melyek nevetségessé teszik az õseinkrõl alkotott, õket lealacsonyító, európában közkedvelt közhelyeinket.

Úgy érzem, sutba kell dobni a múlt elemzéséhez alkalmazott szemléletmódunkat. Szétnézünk a világban és kitöltve látjuk az állatias állapotban tengõdõk és a lehetõ legkifinomultabb életet élõk közötti teljes skálát. Általunk vélt fejlettségi szint szerint rangsoroljuk a mai népeket, s azt mondjuk, hogy íme, ezzel az emberi kultúra kialakulásának idõrendi sorrendjét határoztuk meg. Hogy ebben a mai egymásmellettiségben az egykori egymásutániság tükrözõdik. Nagy tévedés. Én azt hiszem, hogy a ma is látható fejlettségi sokszínûség nem idõbeli rangsor, hanem mindig is ennyire sokszínû életet élt az emberiség. Egymás mellett (Hiszen mi sem idõben egymás után, hanem egyidõben látjuk õket.) Csak azt tartom elképzelhetõnek, hogy a legnagyszerûbb és a legalacsonyabbrendûbb élet közötti skála lehetett egyre szûkebb visszafelé haladva a messzi múltban. A mûveltség-olló csak két-háromszázezer évvel ezelõtt kezdõdhetett lassan, igen lassan bezárulni, hiszen ekkor is és jóval ezelõtt is voltak velünk mindenben szempontból tökéletesen azonos emberek. De ki tudja megmondani, hogy mikor kezdõdött záródni a mûveltség-olló két szára? (Nem lehetett-e olyan kor is, melyben nyitottabb volt egy idõre?) S ezzel hirtelen millió évekig tolhatjuk vissza a magasrangú szellemi életet kezdetét. A "zavaró" leletek egyre szaporodnak.

Egyszóval van itt kérdés bõven. Õseink kopogtatnak az ajtón: "- Mi is ugyanolyanok voltunk, mint ti vagytok." A szellemi élet csak evolúciós léptékekkel mérve változhat, nem lehet összefüggésben azzal, hogy elõbukkantak-e már az ismeretlenségbõl az idoeurópai népek, vagy sem. Nélkülük is volt jó és anyagiakban, szellemiekben gazdag élet.

6. Ezek szerint folytatni fogja. Mik a tervei?

Elõször az õsi számírás történetét szeretném feldolgozni. Aztán kiegészítem mindazt, amit ilyen-olyan megfontolásokból kihagytam a könyvembõl. E részek egyike a Hegyek népének története. Úgy tûnik, hogy volt egy önmagát Hegyek népének nevezõ nép, mely átvészelt 10.000 éveket és mindvégig a hegyekhez ragaszkodott. Éltek a Pireneusokban, aztán a Kárpátokban, majd az Ararát körüli hegyvidéken is gyökeret vertek. Errõl árulkodó nyomaikat fel tudom sorakoztatni. Kihagytam a könyvembõl ezt a részt, mert ez már igazán provokációnak hatott volna, épp elég a bentmaradtakat megemészteni együltõben.