Varga Csaba

Az interjút Szakács Gábor készítette a Demokrata című lap részére. (Demokrata 2002/13)

Alig néhány héttel ezelõtt megjelent egy könyv, amely forradalmasítani látszik a rovásírás és ezzel együtt az egyetemes írástörténet eddigi felfogásrendszerét. Mivel szerzõje matematikában is jártas ember, önmagát meg nem tagadva, ezt a szakterületet is kizárólag a rideg tények figyelembevételével tárta fel. Márpedig a számok nem tévednek. Varga Csaba Jel Jel Jel című könyve többek között ettõl is hiteles.

Szinte mindennel foglalkozott életében csak éppen írástörténettel nem. A szülõi házból hozta magával a szunnyadó érdeklõdést ?

Nem. A művészeti ágakról szóló könyvem írása közben döbbentem rá, hogy az írás története más volt, mint ahogyan azt tanultam. Elkezdtem tehát anyagot gyűjteni. Azt tapasztaltam, hogy eddig már szinte mindegyik "valamire való" régi jelkészletrõl bebizonyították, hogy az volt az eredeti, az elsõ. S egyik elmélet sem cáfolható, mert az eddig elsõnek kikiáltott jelkészletek között valóban mély "genetikai" kapcsolatok vannak keresztül-kasul, tehát igazoltan származtatható bármelyik bármelyikbõl. Ám csak egy lehet az eredeti. Ez az ellentmondás csak akkor oldható fel, ha feltesszük, hogy valahol az idõ mélyén van a közös õs. Mint ahogyan a nõvérem genetikai rokonságban van velem, az öcsém a nõvéremmel, én az öcsémmel, de mégsem a nõvérem a közös genetikai rokonság oka, nem is én, nem is az öcsém, hanem a közös õsünk miatt vagyunk genetikai kapcsolatban. Nos ez a felismerésem indított el aztán igazán.

Lehet, hogy azért jutott közelebb az igazsághoz, mert nem elõítéletekkel, elvárásokkal kezdett kutatni, hanem a matematikus racionalitásával nyúlt a témához.

Az előítélet hiánya sokat segít, de nem elég, s a matematikának is csak a beláttatási módszereit vettem át, igaz ez különösen hatékony húzásnak bizonyult. Én alapvetõen profi képzõművészként alkotói, grafikusi szemmel vizsgáltam az ABC-t, mégpedig egységes egészként. Így jöttem rá például arra is, hogy az ÁBC történetének vizsgálatában lényegtelen, milyen nyelv használja éppen és milyen hang tapad futólag egy-egy jelhez. Európában például a cirill ÁBC-t leszámítva a kontinens összes nyelve egyetlenegy ÁBC - a latin ABC - körül zsong. Fölösleges tehát a nyelvek szerinti vizsgálat, még akkor is, ha mindegyik nyelvrõl sokat elmond az általa használt ABC-változat. E klasszikus nehezékek kidobálása után csodálatosan tisztává vált az írástörténet tájképe.

A könyve megdönteni látszik azt a feltételezést, hogy az egyetemes kultúra mindössze 10-15.000 éves és a földművelés elõtt csak bárdolatlan hordák népesítették be a Földet.

Hátborzongató elõítélet, hogy az 5000 évvel ezelõtti elõdeink primitívek voltak. Egy 5000 évvel ezelõtt élt kutyára soha nem mondjuk, hogy primitív, hiszen semmiben sem
különbözött mai utódaitól. Már egészen biztos vagyok benne, hogy 10-50-100.000 évvel ezelõtt is ugyanígy ültek egymással szemben az emberek és beszélgettek, mint mi most, mert az élet is ugyanígy zajlott. Ezt leletek is igazolják, elõkerült például egy 27.000 éves, 80 darabból álló nõi ruhatár. Megtalálója, egy chicagói régésznõ kijelentette, hogy többsége valóságos ruhaköltemény. Bogyószedés közben aligha viselhették. Ehhez a ruházathoz alkalmak, események kellettek. E korból írások és leírt számok is maradtak.

Hogyan és mikor kezdõdhetett ez a folyamat, hiszen ezek szerint akármeddig megyünk is vissza az idõben, mindig értelmes emberek éltek?

Én csak arról tudok beszélni, ami az írástörténetbol következik.
Az utóbbi évszázadok gyakorlata, hogy nem csak az õsöket felejtjük el, hanem a közelmúlt 3-4 generációját is. Hiányzik a tudatunkból a múlt. Korábban egy valamire való ember 3-500 évre visszamenõleg el tudta sorolni elõdei neveit. Rettenetesen torzítja gondolkodásunkat a gyors emberi evolúcióról alkotott naiv elképzelés is. Ha most körülnézünk a Földön, azt látjuk, hogy a lehetõ legprimitívebb és a legfantasztikusabb életszínvonal közötti teljes spektrum egyidejűleg van jelen, s nem egymás után! Így kellett tehát ennek lennie mindig, tessék csak végiggondolni! Az írástörténetbõl különösképp úgy tűnik, hogy a kulturális olló két szára mindig épp olyan nyitott és folyamatosan kitöltött volt, mint ma. Ha igaz az evolúciós fejlõdés, akkor úgy 300-500.000 évvel ezelõtt kezdett csak lassan bezáródni a kulturális olló két szára, tehát mindig is kellett, hogy legyenek magas kultúrák, mindössze annyi történhetett, hogy a szerepek idõrõl-idõre cserélõdtek. 2-300.000 éves írásleletek, szobrok igazolják ezt. De 800.000 éves szobor is elõkerült már. Az õsök degradálása sunyi igyekezeteket takar.

A manipulációra jellemzõ, hogy könyve egyik ábráján ugyanarra a csontvázra két egymástól teljesen eltérõ ember/majom alakot raktak a rekonstruktõrök. Azon sem gondolkodik el senki, hogy mi történt a barlangok és a piramisok kora között, a fejlett csillagászat, az egyenlítő kiszámítása, a naptári év ismerete is mintha minden elõzmény nélkül jelent volna meg.

A szakértõk hangadó része valóban azt sugallja, hogy az egyiptomi, a sumér, a kínai stb., műveltség a semmibõl érkezett és csak egyszerű elõjátékai voltak a nagy indoeurópai végjátéknak, s bizonyára emiatt szokás lebecsülni a barlangokban talált emlékeket is. De a külsõ életnek csak egy-egy porszeme sodródhatott a barlangokba. Azért ezeket találjuk, mert csak e helyeken tudott bármi is megmaradni. Festõ és grafikusként mondom, e művek egy része remekmű. De már egyetlenegy remekmű mögött is sok tanulást, kultúrát, igényt, tehetséget, értõ közönséget kell látnunk. Tudni kell: mindegyik lelet bõvérű lelet. Például, ha tízezer év múlva valaki a mi korszakunkból megtalál egy ma leírt 2507-es számot, kétsége nem lehet afelõl, hogy le tudtuk írni a 2506-ot és a 2508-at is. Például a könyvem borítóján lévõ 20.000 éves õsi festmény feliratát jól láthatóan formatervezett betűkkel írták. Formatervezett írásjelek csak széleskörű írásbeliségben alakulhatnak ki. Aki ezt a feliratot írta, bármit le tudott írni, nyílván meg is tette, csak éppen ez maradt belole.

És nem csak Európában. Könyvében összehasonlítja az írástípusokat, a szaudiban pl. megtalálhatók egyes rovásjelek, tehát bizonyos betűformák különbözõ népek egymástól független írásában is megjelennek.

Ezek az írások tökéletesen átfedik egymást, genetikai rokonok, mert egyetlen és ugyanazon õsi jelkészlet leszármazottai. Persze a mi lineáris ABC-nken kívül sok, ettõl gyökeresen eltérõ jelkészletek is lehetségesek és vannak is. Ám a NAGYBETÛS ABC-nk az egyetlen, mely készen volt már 30-35.000 évvel ezelõtt. Nem tudom miért, de ez az õsi jelkészletet a dél-francia, spanyol, portugál területekrõl 6-8.000 (tán 10.000) évvel ezelõtt vándorútra kelt. "Átköltözött" a Kárpát-medencébe és lehorgonyzott itt, s mindmáig itt is van. Itt jegyzem meg, hogy aki ír, az számokat is ír. Szükségszerű volt tehát, hogy a Kárpát-medencébe átkerült jelkészlet magával hozta a 35.000 évvel ezelõtti Pont d'Arc-i és a 17.000 évvel ezelõtti Lascaux-i barlangban elegendõ bõséggel fennmaradt õsi pont-vonal rendszerű számírást is. S ez nálunk még a XX. század elején is használatban volt, legutoljárra az erdélyi sóbányákban. Ám az ide települt jelkészlet hamarosan szétsugárzott innen Ázsiába, Kinába, Mezopotámiába, Egyiptomba. A legkorábbi kinai, sumér, egyiptomi jelkészletek ugyanis azonosak a 6-8.000 évvel ezelotti Kárpát-medencei jelkészlettel, sot az írásmód is ugyanaz. Márpedig az õsi jelkészletnek a jelformák mellett egyedülálló tartozék a hangzóugratás és a ligatúra (betuösszevonás Sz.G.). Ezek még nyelvi azonosításhoz is jó segédeszközök, ugyanúgy, mint a jelkészlet terjedelme. Például az araboknak elég 18-20 betű is, tehát nem lehet 35 betűs ABC-jük. Így a jelszámból eleve következik, hogy e 30-35 betűs jelkészletet nem találhatták ki kevés hangot használó népek, például arabok, latinok stb.

A székely-magyar ÁBC is 33-34 betűből áll. Ami pedig a ligaturákat illeleti, ezt csak bizonyos nyelvek tudják alkalmazni.

A ligatúrás írás valóban erõsen nyelvfüggõ. Ez úgy értendõ, hogy mivel a ligatúra is írott szó, s más nyelven más szó jelöli ugyanazt a fogalmat, emiatt bármelyik ligatúra értelmetlen betűhalmaz bármely másik nyelven. Ez természetesen csak a fonetikus írás esetében igaz.

A magánhangzó ugratás is megjelenik a rovásírásban is, ahol a leggyakoribb magánhangzó, az e eleve elhagyható.

Pontosan. És a magánhangzó ugratást sem lehet bármely nyelven használni. Használatához az kell, hogy az adott nyelvben szabálytalan legyen a magas és mélyhangrendű magánhangzók hangkiosztása, akárcsak a magyarban, ugyanakkor valamilyen zenei szabály érvényesüljön a legszabálytalanabb szavakban is, hogy az illeszkedés működjön. Ezért izgalmas számunkra az, hogy Egyiptomban fonetikusan írtak, s teljes körűen használták a magánhangzó ugratást, még a hieroglif jelekkel való írásban is. S ami még nagyobb meglepetés volt számomra: az egyiptomi démotikus ABC tökéletesen azonos a kárpát-medencei ABC-vel, mégpedig a legkisebb részletekig menõen.

A könyv egy-egy ábrája lórajzokat mutat, a rajtuk lévõ azonos feliratok között azonban majd 10.000 év telt el. Ebbõl arra következtetünk, hogy ez a jelkészlet évezredekig használatban volt. Amikor azonban valaki rájön valamire, a kétkedõk azonnal hamísítást kiáltanak, ahogyan az altamirai barlangfestmények esetében is történt. A könyvében bemutatott ábrákról sikerült bebizonyítani, hogy eredetiek?

Az ezerszer ellenõrzött hagyományos szakirodalomból vettem õket. Ráadásul csak a tisztán olvasható, hibátlan leleteket használtam fel. De némi esetleges datálási tévedés sem okozna gondot. Nem lényeges ugyanis, hogy a két legtávolabbi idõpont közötti leletek pontosan hol helyezkednek el az idõskálán, mert itt a jelkészlet változatlanságáról van szó, s ami változatlan, az mindegyik idõpontban változatlan. A változatlanságot figyelve kitűnik az is, hogy amit szkíta-hun-székely-magyar írásnak nevezünk, az õsidõk óta változatlan. Például a Torma Zsófia által kiásott és dokumentált Tordos/Vinca-i leletanyagban teljesen benne van ez a még mindig használatban lévõ ún. rovásírás ABC, ennek jelei pedig azonosak a legrégebbi jelekkel. A Kárpát-medencének tehát különleges szerepe volt az írás történetében. Ez abból is látható, hogy minél messzebb van ez az ÁBC a Kárpát-medencétõl, körkörösen annál romlottabb, torzultabb. Az epicentrum jelleg tisztán kirajzolódik. Ez a jelkészlet tehát nem "jöhetett" ide, hanem ellenkezõleg: innen távolodott szerteszét a nagyvilágba. Az õs-ABC tán 3.000 évvel ezelõtt Itáliába, Görögországba és a mediterrán szigetekre is, s lett belõle a görög, latin, stb. ABC. E kultúrák számjelei is igazolják ezt. Ugyanis az Égei-tenger környékén és szigetein területenként eltérõ módon válogattak betuket számjelnek az ABC-bõl, és noha az ABC lassacskán eltorzult, e betű-számok formái megmaradtak. Ha összerakosgatjuk a különbözo õsi mediterrán betű-számjeleket, akkor megkapjuk a Kárpát-medencei ÁBC-t.

Tehát az évezredek folyamán eltunt eredeti helyérol a 35.000 éves kultúra és 6-8.000 évvel ezelott a Kárpát-medencében jelent meg ismét. Mi történhetett az idoközben eltelt 20-25.000 év alatt? Esetleg az élethez nem megfelelo idojárási viszonyok alakultak ki?

Erre nem tudom a magyarázatot, de egyszer csak valamiért eltűnt a 35.000 évvel ezelõtt már virágzó kultúra, s ezzel egy idõben jelent meg a Kárpát-medencében. Gondolom, csak azért vonulhatott nem sokkal késobb még tovább is, mert valamiféle hiányt pótolt azokon a területeken. Mondok egy példát. Hiába jön ide ezer kínai, nem fogom átvenni az õ írásukat, mert a magunkéval ki tudok fejezni mindent. Következésképp annak idején nagy tekintéllyel kellett megjelennie ennek az írásnak, és hogy ilyen sikeresen tudott terjedni, annak igen komoly oka lehetett, azt is mondhatnám, hogy várták. Jómagam valami nagy katasztrófát feltételezek, ami mindent szétzilált, és csak a Kárpát-medencében maradtak meg egységben ennek a kultúrának a képviselõi. Hozzáteszem, szép számmal, mert csak ebben az esetben tudtak nagyobb tömegekben egyfajta misszionáriusi hittel kirajzani és hatni mindenhol. De ezt csak sejtésként mondom.

Ezek szerint nem Romába vezet minden út, hanem a Kárpát-medencébe.

Igen, mégpedig gyönyörűen. Tisztán látszik, hogy nem igaz az állítás, miszerint az indoeurópaiak szétterjedése elõtt semmiféle szellemiség nem létezett. Elõttük is és a kelták elõtt is egészséges, virágzó kultúra uralkodott Európában, s a leletek tanúsága szerint az emberek szintúgy írtak, olvastak, festettek. 35.000 év óta már biztosan.

Készül-e a könyvnek idegen nyelvű változata, mert az ilyen elméleteket csak akkor fogadják el a kétkedõk -még akkor sem minden esetben-, ha azt külföldiek is megerõsítik?

Már készül az angol fordítás. Nem hiszem azonban, hogy megállná a helyét a kételkedés a könyvem lényegét illetõen. Ugyanis mindent tárgyszerűen bemutatok, idõbeli sorrendben egymás után helyezve. S pontosan látható, hogy az említett jelkészlet útja igen messzire vezet a múltba. Ennek belátásához még kísérõ szöveget sem kellett volna írnom. Hogy hosszú idõk vannak az egyes leletek között? Viszont egyazon jelkészletnek a jelei vannak rajtuk. Ez sokat segít. Ugyanis ha leteszem este a nadrágomat, s reggel felébredvén még mindig ott találom, és úgy, ahogy letettem, ostobaság azon gondolkodni, hogy mi történt a nadrágommal az alatt, amíg nem láttam. Ha elõveszek például egy 2.000 éves latin írástöredéket, s egy ötszáz éveset, értelmetlenség azon gondolkodni, mi történt a latin ABC-vel idõközben. Látható ugyanis, hogy semmi.

Elképzelhető, hogy írástörténeti felfedezései a jövõben még inkább ehhez a szakterülethez fogják kötni?

Adott egy hatalmas, feltáratlan szellemi földrész, amit meg kell "hódítani". Úgy érzem, és ezt szerénytelenség nélkül mondom, hogy talán egyfajta lényeglátó képesség birtokában kötelességem is a terület kutatása. És ez a kíváncsiság nem feltétlenül fakad túlfűtött nemzeti érzésbõl. Múlt nélkül ugyanis nincs semmi, és ha már az ember odaszületik
valahová (s nem véletlenül születik oda, mert ahol felnõtt van, ott koránt sem véletlenül lesznek gyerekek), akkor meg kell ismernie õseit, szóba kell elegyednie õsei szellemével, azaz saját magával, hiszen belõle is õk beszélnek.

Nem tudok azonban mit kezdeni a rovásírás szóval, ez a szerencsétlenül megválasztott fogalom sok zavart okoz. A "rovás"-írás kifejezés csak a jelhagyás módját jelöli, nem árulkodik többrõl, mint például a "táblakrétaírás", vagy a "lúdtollírás". Mert vajon mit vésnek, rónak, ha rónak? Bizony mondom néktek, betűket. Egy tökéletes ABC betűit. Azaz írnak. Vajon a mai sírköveken lévõ szövegek rovásírások-e? Azok, persze hogy azok, hiszen kõbe vannak róva. Tehát e fogalom elfedi a szkíta-magyar ABC eredeti, teljes értékű voltát. Holott ez a beléje rejtett írásmóddal együtt az emberiség legõsibb kulturális kincse. És nem porladó emlék, hanem él, s ekként az õskori írásbeliség mindegyike élõben tanulmányozható benne. Mert a nyelv is megmaradt az õsi jelkészlet mellett.