"Azoknak tiltják a rovásírást, akikhez az írásbeliség feltalálása fűződik"
Az utóbbi öt évben megsokszorozódott a székely-magyar rovásírással foglalkozó gyermekek száma a Kárpát-medencében. Hogy ez az ismeret milyen hatással van rájuk, az eddigi tapasztalatokat Varga Csaba írástörténésszel, a Magyar Őstörténeti Világkongresszus Írástörténeti és Nyelvészeti csoportjának vezetőjével beszéljük meg.
1. Miközben sokan csak beszélni szeretnek ősi kulturkincsünkről, a Forrai Sándor Rovásíró Kör annak tanítására helyezi a legfőbb hangsúlyt. Hogyan értékeli ennek jelentőségét?
Előadásaimon azt tapasztalom, hogy a fiatalok aránya talán 20-30%, holott fordítva kéne lennie. Mert lehet a rovásírásról beszélni, kell is kutatni, sok új eredmény is születik, az alapvető feladat mégis annak tanítása, hiszen csak így élhet tovább.
Az írás történetével foglalkozóként kicsit szomorúan állapíthatom meg, hogy a mai ábécénk és írásmódunk - mert a kettő nem ugyanaz - bizony nagyon rozoga fércmű. Az átvett latin ábécét 13 betűvel kellett kipótolni, de szükségünk lenne még legalább 4-5 betűre. A legnagyobb baj azonban az, hogy a pótlások nem önálló jelek, hanem a meglévő kevés jel toldozásai-foltozásai. Emiatt nagyon zavarossá vált ez a jelsorozat. Márpedig zavart szül, ami zavaros, tehát a gondolkodást is zavarossá teszi. Ezzel szemben, ha valaki a mi nyelvünkhöz tökéletesen alkalmazkodó eredeti ábécénkkel ír, felszabadul, mert érzékeli a benne rejlő tökéletes egységet. De ennél sokkal többrol van szó. Ha ez ember elkezd játszani a betűkkel, elkezdi összevonni őket, ráadásul képeket is épít belőlük, akkor döbben rá igazán, hogy milyen csodálatos eszköz került a kezébe. Ezért olyan fontos, hogy a gyerekek is foglalkozzanak vele, mert egyfelől felszabadítja a szellemüket, másfelől az írásmód alkotóként vonja be az írásba az írót. Ezzel az ábécével és a hozzá tartozó írásmódokkal, a betűk összevonásával és hang ugratással, sokkal többet el lehet mondani, mint amennyi a szövegben van, következésképp sokkal mélyebb gondolatközlő eszköz, mint a tényleg szegényes és kissé félresikerült latin ábécénk. Megjegyzem, ugyanilyen hibás a lengyeleké, szlovákoké, cseheké is, mert nem követik a természetes "egy hang egy betű" alapelvét.
2. Ön ott volt a szervezet tavalyi Kárpát-medencei Rovásírásversenyén, gyermekekkel találkozott. Látta, hogy ezek a fiatalok minden tanári, szülői ráhatás nélkül sem káromkodtak, falfirkáltak, fegyelmezetten töltöttek el több órát az eredményhirdetésig. Egyedi esetnek tartja ezt a viselkedést, vagy általánosnak tekinti a rovásírók körében?
Ez utóbbiról van szó, hiszen ugyanezt tapasztalom öt éves fiacskámnál, aki ösztönös fegyelmezettséggel használja a jobbról balra és a balról jobbra írást. Egyszerűen elvarázsolódik. Ennek oka, hogy ez a jelsorozat tiszteletet parancsol, hiszen kisugárzik belőle az a rend, az a szellemiség, amit eleink nagyon-nagyon sok ezer évvel ezelőtt beletettek. Gyermekeknél ez még nyilván nem tudatos, de általa mindenképp fegyelmezettebbé, fennköltebbé válnak.
3. Ha a rovásírás ismerete ilyen hatással van a gyerekekre, akkor a felnőttek sem lehetnek kivételek. Sok előadáson az emberek már rövid idő múltával is fészkelodni kezdenek, mocorognak, miközben rovásíró előadások alkalmával ez ismeretlen. Ön milyen tapasztalatokat gyujtött?
Míg a gyerekeknél a rovásírás elsajátítása megy sokkal gyorsabban, a felnőttek előbb megértik a benne lévő csodálatos világot. Ugyanis, ha ezzel az ábécével írunk, nem más levetett, nem ránk szabott holmiját öltjük magunkra, és nemcsak arról van szó, hogy leírunk valamit betűről betűre, hanem feltárul a benne rejlő hatalmas szellemi tartalék is. Amikor elkezdek mesélni, és ugyanezt látom Friedrich Klára és Varga Géza előadásain is, a történet lenyűgözi a felnőtteket, hiszen nyelvünkre derül fény. Tudatosul bennük, hogy miért beszélünk így, miért gondolkodunk így. Átérzik, hogy ez az ábécé és írásmód nyelvünkkel együtt alakult és fejlődött ki - szinte végtelenül régen.
4. Az Ön által említett Friedrich Klára rovásírás oktató legalább tíz év óta hangoztatja, hogy ha a görögök, japánok, kínaiak, arabok, szlávok, héberek velünk ellentétben megtarthatták eredeti írásmódjukat, akkor nekünk legalább megtanulni illene a sajátunkat. Lehet, hogy rossz a párhuzamba állítás?
Nem, hiszen mit számítana egy németnek, ha latin helyett rovásbetűs magyar szöveget lát? Egyiket sem érti. Az arab, héber, görög ábécé ugyan megmaradt, de ezek már csak utódai annak az ősi ábécének, amelyet mi orizünk eredeti állapotában, természetesen a hozzá tartozó, ugyancsak végtelenül ősi írásmódokkal együtt. Elképesztő, hogy épp azokat tiltják el ennek használatától, akiknek a nevéhez fűződik az írásbeliség feltalálása. Ez rémálom. Most már jól látható, hogy nyelvünk és írásbeliségünk távoli kőkori nyelv, és ez a kettő együtt Európa szellemi génbankja. Ahogy nagyon vigyáznak a papagáj, vagy tyúk eredeti génjeire, úgy kéne vigyáznunk, és költenünk arra, hogy fennmaradjon az, amibol az ő kultúrájuk és műveltségük kinőtt. Tudom, hogy ezt nekik nehéz beismerni, de talán már tisztul a kép.
5.Ön eredetileg matematika tanár volt, írásai is a tényeken alapszanak, mégis elviszem a feltételezések világába. Elképzelhetonek tartja, hogy a magyarság sajátosságának tulajdonított mélabú és lehangoltság abból ered, hogy a nyugati kereszténység és kultúra erőszakos térítésével megtagadtatták vele a génjeiben mindmáig ott szunnyadó szkítákhoz, hunokhoz, avarokhoz kötodo ősi múltját?
Én nem mélabút és lehangoltságot említenék, hanem az idegenség érzetét. Ennek okát a kőkorban kell keresnünk. A kőkori műveltséget ugyancsak kutató Kovács Imre Barnával folytatott beszélgetéseim során egyetértettünk abban, hogy a mi nyelvünkben a szavak egyenrangúak, s ez a legtisztább ősi demokrácia lenyomata. Nincs alá és fölérendeltség, egy-egy mondatban bárhogy is keverjük a szórendet, mindig értelmes jelentést kapunk. A nyugati nyelvekben elképzelhetetlen a mondat kötött szórend nélkül, minden szónak megvan a kötelező helye. És lám, amit ma a hétköznapokban nyugati demokráciának nevezünk, nem az, hanem bizony kasztrendszer, ami pedig értelmezhetetlen a nyelvünk által meghatározott gondolkodással. Az a társadalmi rend, amely ezer évvel ezelőtt beszivárgott ide a maga kemény eszközeivel - napjainkban ismét ez történik, finomabb módszerekkel - nincsen benne a nyelvünkben, emiatt képtelenek vagyunk így látni a világot. Ez okozza az említett lelki fájdalmat, nyomottságot.
6. Ki lehet szakadni ebből az állapotból?
Csak akkor, ha nyelvünk szabta gondolkodásmódunk szerint alakíthatjuk a társadalmunkat. Ez régen tökéletesen működött, hiszen például mindmáig megmaradt a kőkori alá- és fölérendeltség nélküli székely tízes rendszer. Nem értékelhető eléggé, hogy a pusztaszeri országgyűlés, hogy csak ezt az egyet említsem, országgyűlés volt, választott képviselőkkel, akik a köz akaratából leválthatták a nádort is. Minket azonban belekényszerítettek az igen kemény feudális alá- és fölérendeltségbe. Nyelvünk viszont nem enged felejteni. Következésképp a másik lehetőség a nyomott állapotból való kiszabadulásra az, hogy engedünk a nyomásnak, s hagyjuk nyelvünk teljes szétzúzását. Mások is jól tudják, hogy csak akkor gyozhetnek végleg fölöttünk, ha sikerül nyelvünket lényegesen megváltoztatni. Ám ezt nagyon megnehezíti eredeti ábécénk és írásmódunk ismételt felvirágzása is.
7. Mind a Brüsszelbe küldött ország ismertető, mind az Országgyűlés európai uniós csatlakozást éltető politikai nyilatkozata teljesen figyelmen kívül hagyja Szent István előtti, éppen a rovásírás által igazolt történelmünket. Hogyan értékeli ezeket a lépéseket a könyvtárnyi hazai és idegen nyelvű szakirodalom ismeretében?
Csak azt mondhatom, hogy az itt élők egy része rendre megalázza a magyarokat, már szinte fel sem tűnik. Pedig Magyarország hol ilyen, hol olyan néven nem is ezer, s nem is ezerháromszáz éve létezik. Hiteles adataink vannak arról, hogy a hunok nevezték el Hungáriának. Ne is beszéljünk a tőle nyugatra lévő Hunniáról. A rákövetkező évszázadokban annyi változás történt csupán, hogy a vezetőréteg időről időre lecserélődött, ennek keretében a honvisszafoglaló Árpád nemzetség újjászervezte a frankok által szétvert avarok országát. 1000-ben pedig csak annyi történt, hogy kötelező államvallássá lett a nyugati kereszténység, ezáltal megtörtént az ország kettéválasztása. A betelepült idegenek váltak uralkodóréteggé, István törvényei pedig a teljes magyarságot a jövevények szolgáivá tették, s egyúttal a magyar vezető szellemi réteget megsemmisítették. Aztán a Habsburgokkal újra ideköltözött a magyargyűlölet. Még az 1800-as évek elején is a magyaroknak például tilos volt közösen kirándulni menni. Betiltották a szűr viselését is, mert hogy túlzottan magyaros. Széchenyi István nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor az országgyűlésben magyarul szólalt meg, ahogyan Blaha Lujza is, amikor Magyarország fővárosában magyarul mert énekelni a színpadon. A magyar gondolkodással szembeni ellenszenv nagyon érdekes eredetű. Akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy nyelvünk Európa ősnyelve, fenntartóik Európa ősnépe. Erre az ősnépre az új betelepülők 6-7000 évvel ezelőtt épp úgy tekintettek, mint a spanyolok és portugálok Amerikában az ott élő indiánokra. Gyakorlatilag itt is kipusztítás zajlott, amelynek következtében ma már gyakorlatilag csak azok élnek a Kárpát-medencében, akik a kőkori őslakókkal együtt ide beszorultak, palócok, székelyek, kunok, avarok, pártusok stb: mind egynyelvű nép. A Nyugat pedig még mindig a régi módon gondolkodik rólunk. Ezért nagyon nehéz, egyben dicsőséges és csodálatos, amit a Forrai Sándor Rovásíró Kör tesz azzal, hogy tanítja a rovásírást. Hiszen ennek segítségével sokkal könnyebben áll össze az ember agyában mindaz, amit mások szerettek volna kimosni belole.
8. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a 21.század önmagától eltelt embere a múltba forduljon és ne feledkezzen meg azokról, akik reá hagyták, az elmúlt évszázadokban életben tartották és az utóbbi években felelevenítették a rovásírást. Forrai Sándor tanár úr neve egyre ritkábban hangzik el az előadók szájából, pedig könyvei és útmutatása nélkül egyikük sem ért volna el sikereket.
Mindenki Forrai Sándor köpenyegébol bújt elő. Sorsdöntő volt a magyarság számára, amikor megírta Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig címu művét, ugyanúgy ahogyan korábban Fischer Károly Antal a magáét. Nem csak azért szerencsés, mert segít megérteni önmagunkat és ezáltal ismét fejlődésnek indulhat a szellemünk, hanem azért is, mert ismerete nélkül nem lehetne megközelíteni a sumér, egyiptomi, kínai írást, mert ezek mind abból a távoli kőkori írásbeliségből származnak, amelyet mi eredeti, ősi állapotában őrzünk mindmáig töretlenül. Megismétlem, ha mindez az ismeretanyag kiveszne, gyökereit vesztené el napjaink európai kultúrája.
9. Idén minden eddiginél több, 190 általános és középiskolás jelentkezett a Forrai Sándor Rovásíró Kör június 26-i rovásírásversenyére. Erdélyben, majd 300 cserkész közül választották ki az őket képviselő 15-öt, a Délvidékről és a Felvidékről is mintegy száz induló képviseletében jönnek 12-en, a hazai válogatókat is figyelembe véve majd ezer iskolást mozgatott meg a rendezvény. Meddig lehet még dacolni ezzel a tömegigénnyel?
Ezen sokan gondolkodtam már. A magam példáján látom, hogy amíg ártatlan témákról írtam könyveket, elegendő pénzt kaptam a kiadásukra, amióta viszont a kőkor műveltségével és benne a rovásírással foglalkozom, lényegében semmit. Magamra maradtam a kutatással, nyilván ugyanez a helyzet a rovásírásverseny szervezésével is, és jelenleg nem hiszem, hogy az ország irányításban olyan változás történhetne, ami ezt a szemléletet módosítaná és legalább olyan hasznos tevékenységnek tekintené a rovásírást, mint a szabás-varrást. Örvendetes, hogy mégiscsak történik valami, hogy Erdélyben ki lehet írni ősi betűinkkel a településneveket, a sok-sok gyermek érdeklődése szintén változtathat valamit. Amikor néhány éve a frankfurti könyvvásáron próbálták bemutatni ősi írásbeliségünket, az volt a hivatalos - nem MSZP - kormány válasza, hogy nem lehet, mert sértenénk a környezo országban élők önérzetét. Megjegyzem, erre már a reformkorban is sokszor hivatkoztak, ezért azt híresztelték, hogy szavainkat idegen nyelvekből szedegettük össze. Nos, Berzsenyi Dániel kiválóan beszét több ókori nyelvet, ezért magabiztosan állíthatta, hogy a mi nyelvünk az ókor minden kultúrnyelvének "gyökere és anyja". A nyelvújítás is épp ennek tudatában zajlott.
10. Talán az o nyomdokain halad Móron Tisza András, aki idén májusban megjelentette a helyesírás szabályainak megfeleloen jobbról balra haladó, számítógéppel szerkesztett, keresztrejtvényeket, karikatúrákat is tartalmazó, kizárólag rovásírásos folyóiratát.
Magam is kapcsolatba kerültem Tisza Andrással. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a lapot és biztos vagyok benne, hogy rohamosan növekszik majd az olvasótábora. Az ilyen írások olvasója sokkal mélyebb szellemi javakhoz jut, mint az, aki csak a ma használatos betűket és írásmódot alkalmazza.
11. A Forrai Sándor Rovásíró Kör a tanár úr régi vágyának eleget téve, - egyben mérlegelve Jürgen Köppen úrnak, az Európai Unió magyarországi követének azon javaslatát, hogy rovásírásunkkal gazdagítsuk az európai kultúrát - több ezer aláírással támogatott javaslattal fordul a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Ebben kéri, hogy a tárca nyilvánítsa a nemzeti kulturális örökség részévé a rovásírást, ezt követően pedig építtesse be a nemzeti alaptantervbe. Közreműködne ennek megvalósításában?
Testestül lelkestül, de hadd tegyek hozzá valamit. Képzeljük el, hogy Olaszországban valaki remegő kezekkel adja be az ottani NKÖM-hoz azt a kérvényt, amelyben hozzájárulást kér, hogy a latin írásbeliségről és latin nyelvről szabadon beszélhessen az olasz iskolában, és ugyanezt képzeljük el a görögöknél, akik az ógörög műveltség iskolákban történő ismertetéséért harcolnának. Még elgondolni is elképesztő lenne! Nálunk viszont ez is csak annak igazolása, hogy nem jó szemmel nézik saját szellemi örökségünket. Akkor viszont mi a nemzeti kulturális örökség? Elismerem, hogy sok embert visszatart a rovásírástól a hivatalos állásfoglalás hiánya, hiszen addig úgy tűnhet, hogy mindössze néhány ember elhatározásáról van szó. Ezért fontos, hogy hivatalos támogatást kapjon a saját kulturális kincseink őrzése, és megbecsüléséhez hozzátartozik, hogy tekintélyes emberek is rábólintsanak. Abban a pillanatban megsokszorozódik majd a rovásírók száma, és robbanásszerűen fog elterjedni.
Szakács Gábor