FÁY MIKLÓS

Televízió:

Jobban tudják

Az ember otthon okosnak érzi magát. Én például gond nélkül el tudnám mondani, hogy miért nem lehet a Mr. Bean-sorozatból elfogadható rajzfilmet készíteni. Mert az egyik oldalon tényleg nagy a kísértés, a Mr. Bean lefutott sorozat, de azért ismétlés szintjén tartja magát, moziban is talán leszalad még egy kört, ráadásul egyre népszerûbb a gyerekek között. Rowan Atkinson láthatólag nem akar egyszerepes komikus maradni, bár a Beanhez hasonló nagy dobása aligha lesz az életben - tehát jöhet a rajzfilm. De a rajzfilm mint mûfaj leviszi a korhatárt, és ezzel az egész Mr. Bean-jelenség megváltozik. Azelõtt infantilis felnõtteknek szóló mulatság volt, amit a gyerekek is megértettek, most gyerekfilm lesz, amit esetleg infantilis felnõttek is végignézhetnek. A Bean-humor tökéletesen személyre szabott volt, szinte kizárólag arcjátékban fejezõdött ki, nem az volt a vicces, amit csinált, hanem ahogy csinálta. Az egyik legerõteljesebb és legjellegzetesebb Bean-szkeccsben nem történt semmi, csak Rowan Atkinson ment az utcán, észrevette, hogy filmezik, és elkezdett viselkedni, integetni, arcokat vágni. Na, ezt tessék lerajzolni. Ugye, hogy képtelenség? Az eredmény vagy nem Bean-film lesz, vagy nem lesz rajzfilm.
Nem állítom, hogy alaptalan az otthoni okoskodás, de a rajzfilmváltozat végül is elkészült, és nem lehet ráfogni, hogy nagy kudarc lenne. Bizonyos dolgokkal láthatólag küszködnek, de csak a történet szintjén. Vannak olyan Bean-humorok, például az önkéntes és abbahagyhatatlanságig fokozódó utcai szemétgyûjtés, amely egy fémszobor kidobásáig fajul, csak akkor hatnak, ha tényleg játsszák, valóban ott vagyunk az utcán, és a mûalkotást valóban összetévesztik a hulladékkal - mindez lerajzolva ügyefogyottá válik. Ám amint megtalálják azt a cselekményt, amit érdemes megrajzfilmesíteni (pontosabban: amit csak lerajzolni lehet, amilyen a gyümölcsökbõl és sajtból turmixolt festékek és a kész képekre szálló rovarok és rágcsálók története), akkor a dolgok körülbelül a helyükre kerülnek.
A rajzok gyönyörûek, szándékosan archaizálnak, nekem régi vígjátékok rajzolt fõcímei ugranak be elsõnek a stílusról, ami hivatalosan persze a Bean elõtti világ, a hatvanas-hetvenes évek környéke, de Mr. Bean a maga kispolgári fazonjával, szûk szárú nadrágjával, keskeny nyakkendõjével és a Mini Morris kocsijával szintén csal az idõvel, korábbinak mutatja magát a valóságosnál, úgyhogy ezzel sincs semmi baj. Az alak lényegét, az arc- és szemjátékot egészen kivételes hitelességgel sikerült átmenteni, félreismerésrõl szó sem lehet, aki kicsit is nézi a tévét, pontosan tudja, hogy mirõl van szó, amire egy hasonló típusú és mûfajú filmbõl lett rajzfilm, mint például a Dumb and Dumber, esetében már nem mernék mérget venni.
Az egész jelenségben az a legkülönösebb, hogy angol-magyar koprodukcióról van szó, a Varga Stúdió felelõs a rajzokért, és ha jól értem, az angolok hozzák a sztorikat, így a tévézés történetében az a valószínûtlen dolog valósult meg, hogy a magyarok mutatják meg az angoloknak, hogy mi az igazi profizmus. Attól azért nem félek, hogy ez általános gyakorlattá válik.

(Mr. Bean - RTL Klub)