Két világító torony

 

Sörös István olyan megrázóan elképzelhetetlennek tartotta azt, hogy a piramisokat irdatlan méretû rámpákon többtonnás köveket izzadságosan húzó emberhangyák százezrei építették, hogy viszonylag rövid idõ, körülbelül két év alatt sikerült megfejtenie egy évezredes titkot. Kifinomult tudású egyiptomi mérnökök vízzel elárasztott építési területen, zsiliprendszert használva, kifejezetten erre kiképzett, bárkaformájú, ún. bólogató úszódarukkal sokkal egyszerûbben és gyorsabban emelték a falakat, mint azt korábban gondoltuk.
Varga Csabát nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a modern ABC hordozójává - és ekképpen betûvé - váló jelek némelyike rendre feltûnik a neves õskori barlangok rajzain, s két év megfeszített munkájával kimutatta, hogy a grafikai teljesítményként sem utolsó jelkészlet mintegy harmincezer éves. (Mellesleg azt is bebizonyította, hogy Lascaux és néhány másik barlang hemzseg a húszas számrendszerben rögzített számoktól). Az õs-ABC útvonala a leletanyag segítségével követhetõ, s a korai kultúrák történetének számtalan kérdését helyezi némiképp más fénytörésbe.
Nyugodtan mondhatjuk: két világszenzációról beszélünk. Olyan áttörésekrõl a távoli múlt kutatásában és megismerésében, amelyekhez nem volt szükség új feltárásokra, fordulópontot jelentõ leletek elõkerülésére. Mindössze közismert és tárgyi valóságában mindenki szeme elõtt lévõ elemi információk újszerû csoportosítására. Két, nagyjából azonos korú honfitársunk fürge agyára és konok kitartására.
Ahhoz, hogy Sörös István felismerje, a víz kulcsszerephez jutott a piramisépítkezéseken, a szintezés iránt érzékeny geodétának kellett lennie. Ettõl a pillanattól fogva már elég volt vízmérnöki mûtárgyként azonosítani a Nílus-menti jellegzetes építészeti együtteseket, egyenként felismerve a zsilipcsatorna, a vízzáró-és támfalak, az áteresztõ kapuk, az alagutak funkcióit. Építõmesteri és - felsõörsi lévén - vitorlázó múltja kellett hozzá, hogy a Kheopsz-piramis melletti lezárt dokkban talált és frissen rekonstruált ún. Napbárkában "meglássa" a 44 méter hosszú építõ célgépet, amely játszi könnyedséggel emelte be a helyére a többtonnás kõdarabokat. Mi kellett még? Az anyagok, a formák és a környezetet alakító erõk, a víz és a szél iránti megkülönböztetett figyelem.
Varga Csabát az animációs szakembernek az alakok mögött mozgást, a rögzített tárgyban a belefagyott teremtõ erõt keresõ kíváncsisága hajtotta elõre, hogy a grafikai felszín mögött összefüggõ jel-családot és belsõ logikát keressen. Matematikusnak kellett lennie, hogy állításait és következtetéseit szigorú axiomatikus rendbe szervezze, s felismerje és azonosítsa a számokat az állat-ábrázolások mellett. Ismernie és csodálnia kellett az õsi magyar ABC-t, amelynek jelei - sok tucat más ABC-vel együtt - ugyanabból a mondhatatlanul távoli idõbõl megõrzött készletbõl származnak. Mi kellett még? A hajdanvolt elõdök grafikai és szellemi teljesítményének tisztelete, és kurucos dac a hagyomány elõítéletekre és gondolatrestségre építõ darabjaival szemben.
Nem történt más, csak egy régóta érlelõdõ sejtés kezd egyre határozottabb alakot ölteni. A korai magaskultúrákat megelõzõ, "barbárnak" tartott idõszakban - de már több tízezer évvel ezelõtt! - magasrendû mûvészi érzékkel, zenei, anyagformálási, öltözködési kultúrával, kreatív, teremtõ erõvel rendelkeztek azok az emberek, akiktõl talán nagyon sok, késõbb már tanulmányozhatóvá, megõrízhetõvé vált tárgy és tudás származik. (Épp e sorok írása közben, 2002 január 10.-én jelent meg egy friss régészeti szenzáció híre az Interneten: Dél-Afrikában a tenger melletti Blombos barlangban egy okkerkövet bányászó, vésett mintájú tárgyakat elõállító, 77 ezer éves, "modern" kultúra nyomait találták meg, amelynek 8000 darabból álló "hagyatéka" komplex viselkedésre és absztrakt gondolkodásra utal.)
Azért a Múlt, ez a rettenetes kirakós játék csalárd módon soha sem fogja a legtöbb részletét megmutatni - és mégis, nagyon lassan, kezd összeállni egy homályos kép. Ha eddig 8-10 ezer év volt a határ, ameddig visszafelé láttunk, most talán egy kicsit több - hogy még jobban értékeljük távoli õseink teljesítményét, ahogy egy maradandó jel-hagyásra alig alkalmas tárgyi és természeti környezetben képesek voltak idõtlen és máig használatos kulturális mintázatokat létrehozni. Mert a tárgyak valóban csak esetlegességek, amelyek néha a fürkész értelem mellé szegõdnek útitársnak. Ennél sokkal mélyebben, nyelvben, szimbólumokban, jelekben, ízekben és hangokban élnek bennünk a hajdanvolt elõdök - ahogy azt Weöres Sándornak a világháború elõestéjén (1938-ban) írott filozófia doktori disszertációja, A vers születése üzeni:Pár ezredév, s a mûvész híre elhuny
s nevét, mûvét ki õrzi? A halál.
Él mégis: minden új kor rajta áll,
Mert õ a láthatlan fundamentum.Nem nõl babér a nyomtalan nagyoknak,
rég eljárt õsidõ mûvesének -
a megjegyzettnél mégis jobban élnek:
lángunkban az õ lángjaik lobognak. Ezért van az, hogy amikor öröm és tisztelet tölt el minket a gondolkodói teljesítmény megértésekor, ugyanazt az erõt ismerjük fel a közöttünk élõ, tudását, érzéseit, értékeit és kíváncsiságát a számunkra oly jól ismert televénybõl merítõ felfedezõben, és a nagyszerû tettekre képes régvolt ember-elõdökben, akiknek a megértéséhez éppen egy fokkal közelebb kerültünk.
Ünnepi percek ezek. Most ne is gondoljunk arra, hogy a közöny, a meg nem értés, az irigység, az óvatosság hogyan kezdi majd elrontani a Pillanatot. Ne törõdjünk vele, hogy mennyivel többször fogjuk leírva látni lumpenpártjaink kisszerû politikusainak a neveit, mint Sörös Istvánét és Varga Csabáét, akik hamarosan megkezdik megérdemelt bevonulásukat a históriai tankönyvekbe. Készüljünk rá fel, hogy néhány apróságot elõbb-utóbb másképp fogunk látni, de az már megint õket dicséri majd, mert módot adtak arra, hogy még egy terasszal feljebb kerüljünk. A lényeg - ezúttal - nem a részletekben, hanem az Egészben van. Legyünk tehát bátran és egyszerre büszkék a megismerõ értelem erejére, az ember mivoltunkban rejlõ csodákra, és - felfedezõink és az õket "kihordó" kultúra révén - magyarságunkra. Mert minél jobban véljük érteni a Múltat, annál több reményünk lehet a Jövõben.

Z.Karvalics László