Klikk az újság címére:
   
NAPRAKÉSZ. MTV online Az MTV valami oknál fogva törölte a hasonló témájú írásokat. Szembeszállva az Európában szokásos kultúrkörrel és a bevett történelmi ismeretekkel, a most megjelent könyv azt állítja: az ember sokkal korábban írt már, mint ahogy ez eddig ismeretes. Hogy mindezt miért nem tudtuk eddig? Mitol más Varga Csaba módszere? Elmondta, grafikusként sok olyan dologra figyelt fel, amelyek nekünk, "laikusoknak" nem tunik fel, mint például egyes jelek közötti hasonlóságra. Innen már csak egy lépés volt a jel-emlékek, betukészletek tanulmányozása...
FILMKULTÚRA

Kordáék és Halasék után Vargáék a harmadik magyar filmes csapat, amely naggyá teszi az angol filmipart! Az 1989-ben, mint az elsõ privát, független animációs filmstúdió, 5 fõvel, 1 millió forintos törzstõkébõl 2 milliós forgalommal, 30 percnyi mûsorral kezdték az "ipart", ami mára 250 fõvel, 35 milliós törzstõkébõl 650 milliós forgalomra, 15 órányi kész filmtermékre duzzadt! (Ez egyébként európai rekord.) Ez a siker még az alapító atyák, Varga Csaba és Erkel András /.../

KREATIV.online A magyar film-animáció történetének egyik legnehezebb munkájával, a Mr. Bean rajzfilmsorozat utolsó képkockáival készült el a budapesti Varga Stúdió. /.../
MÉDIAHAJÓ 2003, Varga Csaba a "100 sztár" között volt 2002-ben.
RAJZ.FILM.HU Varga Csaba a magyar animáció ellehetetlenülésével szemben az egész világon megfigyelheto fellendülést, az animáció új reneszánszát is emlegeti. Ez egyébként egy másik magyar tehetségnek köszönheto, nevezetesen Csupó Gábornak, az o amerikai sikerei ( Simpson család ’89-es sorozata) hozták meg az áttörést. Az o sorozataival jött ki a rajzfilm a gödörbol, s került fel újból a "komoly" mozivászonra, illetve a tévéképernyore, az esti fomusoridobe.
TV2.hu A filmgyártásban gyakori, hogy egy képregénybol színészekkel készül játékfilm. Ám, hogy egy világszerte népszeru komikus, bizonyos Rowan Atkinson, azaz Mr. Bean kerüljön a rajzfilmesek karmai közé, az bizony igencsak kuriózum. Még nagyobb kuriózum és sikertörténet, hogy a meghirdetett pályázatot a Varga Csaba nevével fémjelzett magyar csapat nyerte el.
MAGYAR RÁDIÓ online/Kossuth Rádió/VASÁRNAPI ÚJSÁG – Varga Csaba, a kokori muveltség kutatója. Több könyvében is foglalkozik a kokori muveltséggel. Megállapításait ha egy mondatba kellene összefoglalnom, akkor azt mondhatnám, hogy a lényege az, hogy az írásbeliség a Kárpát-medencébol indult el hódító útjára körülbelül harmincezer évvel ezelott. Ezt a sokak számára megdöbbento állítását bizonyítani is tudja?

Varga Csaba:– Hogyne tudnám bizonyítani, tehát nemcsak azt, hogy a Kárpát-medencében is hat-nyolcezer évvel ezelott már megvolt ez a jelsor és használták, hanem negyven-negyvenötezer évvel ezelott is megvolt ugyanez...
FILMVILÁG – Varga Csaba: Ötletek akadnak, és részünkrõl a nagyvilágban próbálunk pénzt gyûjteni hozzájuk. Volt már két olyan produkciónk, aminél kevéske hiányzott a teljes költségvetéshez. Csakhogy megkérdezték: na és a magyarok, például a Magyar Televízió, a magyar producerek mennyivel szállnak be? Mondtuk: semmivel. Ja, hogyha még a saját hazádat sem érdekli, amit csinálsz, akkor minek tárgyaljunk?...

DEMOKRATA 2002./13. szám

Szakács Gábor: Varga Csaba
Alig néhány héttel ezelõtt megjelent egy könyv, amely forradalmasítani látszik a rovásírás és ezzel együtt az egyetemes írástörténet eddigi felfogásrendszerét. Mivel szerzõje matematikában is jártas ember, önmagát meg nem tagadva, ezt a szakterületet is kizárólag a rideg tények figyelembevételével tárta fel. Márpedig a számok nem tévednek. Varga Csaba Jel Jel Jel címû könyve többek között ettõl is hiteles...

MÉDIA MIX

Torma Tamás

[médiamix] Te mint gyakorló kisgyerekes apa, a tévénézésben milyen szabályokat érvényesítesz otthon?
Varga Csaba: A szóban forgó gyermek Barnabás, hároméves, és nem kell szabályozni. Apaként, de filmrendezőként is csodálkozva tapasztalom, hogy önállóan dönt. Amúgy nem dresszírozzuk, sem én, sem a feleségem: nézi a filmeket, majd egyszer csak azt mondja, ez butaság, és elkapcsol, mást keres - mert a távirányítót már tudja használni.

NÉPSZAVA 2002. március

Z. Karvalics László: Két világító torony

... Nyugodtan mondhatjuk: két világszenzációról beszélünk. Olyan áttörésekrõl a távoli múlt kutatásában és megismerésében, amelyekhez nem volt szükség új feltárásokra, fordulópontot jelentõ leletek elõkerülésére...

BRASSÓI LAPOK 2001. nov. 29-tõl 2 részlet

Bíró Béla interjúja

... Nézni és meglátni ugyanis nem ugyanaz. Mondok példát erre. Lascaux barlangjának falait 17.000 évvel ezelõtt festették tele állatokkal. Naponta sokan megfordulnak a barlangban, turisták, tudósok egyaránt, immár 120 éve, de még senki sem vette észre, hogy nem csak festmények, hanem egy sereg szám is van a falakon. Persze nem a mi mai "arab" számjegyeinkkel. Ezek pontok és vonalak. Elõször csak gyanakodtam szám voltukra (a matematika felkent tanára is vagyok), de egy reggelen, ki tudja miért, egyik pillanatról a másikra már olvastam is a 17.000 éves számokat. Megrázó pillanat volt.

DEMOKRATA (?)

Friedrich Klára könyvajánló: Szél és írás

... Varga Csabával már kétszer találkoztam, mielõtt személyesen is megcsodálhattam bajuszát és ízes magyar beszédét (mert találkozás az is, ha egy mûalkotás lelkünk mélyéig megragad). Talán húsz év is eltelt azóta, hogy az Uránia moziban a nagyfilm elõtt levetítették Varga Csaba Szél címû mûvét. Olyan hatással volt rám, hogy a fõmûsort meg sem néztem, kijöttem Mátyásföldre, és csak üldögéltem a templom körüli platánok alatt.
A második szellemi találkozás éve 2001 ., a Jel Jel Jel címû könyvének megjelenése idején...

MILLENEUMI ORSZÁGJÁRÓ 2002.

Csomor Mária

Varga Csaba és Erkel András története
egy világhírû magyar rajzstúdióról

Mezõcsokonyán születtem. Apám itt volt lelkész. Nyolc éves voltam, egyik bõrkötéses könyvét elloptam, ez történetesen egy Vergilius, vagy Ovidius volt, nagyon vastag papírlapokra nyomtatott szöveggel. Az egész nyarat azzal töltöttem, hogy kikapirgáltam a betûket és beleírtam a saját verseimet...

DEMOKRATA, 2004./21. szám.

Szakács Gábor: A rovásírás: szellemi génbank

Képzeljük el, hogy Olaszországban valaki remegő kezekkel adja be az ottani NKÖM-hoz azt a kérvényt, amelyben  hozzájárulást kér, hogy a  latin írásbeliségről és latin nyelvről szabadon beszélhessen az olasz iskolában, és ugyanezt képzeljük el a görögöknél, akik harcra kényszerülnének az ógörög műveltség iskoláikban történő ismertetéséért...
KULTMOZI   /.../ A magyar animációs film története szép és kerek történet. Persze lehetett volna nagyszabásúbb, nagyobb ívû történet is, a tehetség, szándék megvolt hozzá, és abban az idôszakban, mikor magam is erôsen vonzódtam az animáció leghagyományosabb formájához, /.../

ÉLET ÉS IRODALOM

2002/17

/.../ Az egész jelenségben az a legkülönösebb, hogy angol-magyar koprodukcióról van szó, a Varga Stúdió felelõs a rajzokért, és ha jól értem, az angolok hozzák a sztorikat, így a tévézés történetében az a valószínûtlen dolog valósult meg, hogy a magyarok mutatják meg az angoloknak, hogy mi az igazi profizmus. Attól azért nem félek, hogy ez általános gyakorlattá válik.
FILMVILÁG /.../ A Varga Stúdió ezzel a vetítéssorozattal, amelyet Varga Filmklub néven futtat, és ezúttal a kanadai és amerikai animációs filmtermésbõl mutatott be széles terítést, igen jó ügyet szolgál, hiányt pótol, tágítja horizontunkat e témában, és bizonyára növeli is a rajzfilmmûvészet híveinek táborát. /.../

FIRST CLASS

Torma Tamás

Két pont között a legrövidebb görbe First Class interjú Varga Csaba rajzfilmkészítõvel

- Abban a történelmi évben, amit a fel-, majd késõbb az elszabadulás évének tartottak, tehát 1945-ben született Battonya és Nemesmedves között majdnem félúton, a Somogy megyei Mezõcsokonyán
- Apja a falu református lelkésze, két testvérével itt töltötte elsõ 14 évét